The Archies: Sugar sugar
2010. október 24. írta: Bayer Antal

The Archies: Sugar sugar

Nem tagadom, a dalszövegek „megfejtéséhez” körül szoktam nézni a témával foglalkozó honlapokon. Ezeken a legvadabb elméletek mellett nem egyszer előfordul annak a Freudnak tulajdonított (eredetileg az álmokról szóló) mondatnak a parafrázisa, hogy „van az úgy, hogy egy dalszöveg egyszerűen csak egy dalszöveg”. Minden bizonnyal ebbe a kategóriába tartozik 1969 legnagyobb slágere is, a Sugar sugar – de ettől még akad érdekesség a történetében.

Bár eredeti előadójaként az Archies van feltüntetve, ilyen nevű zenekar nem létezett soha. A dal a 17 epizódot megért Archie Show című rajzfilm-sorozathoz készült, amelynek a főszereplői pedig a még 1941-ben indult képregény figurái: Archie, Jughead, Betty, Veronica és Reggie voltak. A tévéműsor a roppant sikeres Monkees mintájáról készült, persze azzal a különbséggel, hogy az élőszereplős volt. Mindkettőben számtalan zenés betét hangzott el, az Archie Show-ban állítólag száznál is több.

Archie és barátai a kezdetektől fogva a tipikus amerikai tinédzsereket mintázzák, és bár az idők során többször is frissült a kinézetük és módosult az érdeklődési körük, a mai napig havonta jelennek meg a kalandjaik. Archibald Andrews immár közel hetven éve próbálja befejezni középiskolai tanulmányait a Riverdale High School-on. Az eredeti ötletet a roppant sikeres Andy Hardy filmek adták, amelynek a főszereplője Mickey Rooney, minden idők legsikeresebb gyerekszínésze volt. Archie kitalálója Bob Montana volt, aki egészen 1975-ben bekövetkezett haláláig rendszeresen foglalkozott a figurával, de sok más író és rajzoló is alakította „Ricsi és a brancs” (az egyetlen magyarul megjelent Archie-képregény címe) életét az évek során.

Amerikán kívül élő ember számára valószínűleg felfoghatatlan, hogy lehetett egyáltalán sikeres az Archie egyszerű képlete, azt meg végképp nehezen értjük meg, hogy „mit esznek” rajta még ennyi év után is. De a tény attól még tény marad, Archie a mai napig népszerű, és bár minden bizonnyal volna mit rajta mélyelemezni, az amerikai fiatalok szemében ez egy humoros, de nem ironikus képregény, és kedvelői nem hámoznak le róla újabb és újabb rétegeket, hogy megtalálják benne a rejtett mondanivalókat.

Archie-t az érdekli, ami minden amerikai tinédzsert: a csajok, a sport, az autózás, a zene, és megint csak a csajok. Utóbbiból egyszerre több is, ami persze rendszeres bonyodalmakhoz vezet. Zenemániáját pedig a saját magáról elnevezett bandában éli ki.

Az Archie Show dalait vérprofi gárda szerezte, élén a számtalan slágert jegyző Jeff Barry-vel (Be my baby, Then he kissed me, Da doo Ron Ron, Chapel of love, Remember walking in the sand, Leader of the pack, River deep mountain high). Barry ekkor már elvált feleségétől és szerzőtársától, Ellie Greenaway-től, és amikor a műsor zenei rendezésével megbízott Don Kirshner felkérésére elvállalta a dalok megírását, új partnerre talált az előadóként közepesen sikeres kanadai szerző, Andy Kim személyében. A számok nagy része sose jelent meg lemezen, de mintegy 40-et megörökítettek az útókor számára, és még nem reménytelen, hogy valamikor előkerülnek az eredeti felvételek, és mind a százat begyűjtheti, akit érdekel. Igazság szerint azért nem véletlen, hogy a Sugar sugar-ra emlékszik mindenki – a többire meg szinte senki.

A fiktív Archies szólóénekese Ron Dante volt, akinek Toni Wine segített be. Ez ugyan nem volt titok, de a tévécsatorna kérésére nem is verték nagydobra. Bár később külön felvette saját lemezre Andy Kim és Ron Dante, az eredetit játszó társaság sosem adta elő élőben. A két énekes 2006-ban, egy jótékonysági koncerten lépett először együtt színpadra. (A korabeli fotón balról jobbra Kirshner, Dante és Wine látható).

Mint minden sikeres dal, ez sem kerülhette el, hogy feldolgozzák. Wilson Pickett soul-os előadása volt az első cover version, amelyet Bob Marley-é követett, még jóval nemzetközi karrierje előtt. 1971-ben Jonathan King szintén egy fiktív zenekarral, a Sakkarin-nal a kor szellemének megfelelően kicsit progresszív rockos kísérettel látta el, és ez a változat felkerült az angol slágerlistákra is.

Sugar, ah honey honey
You are my candy girl
And you've got me wanting you

I just can't believe the loveliness of loving you
(I just can't believe it's true)
I just can't believe the one to love this feeling to
(I just can't believe it's true)

When I kissed you, girl, I knew how sweet a kiss could be
(I know how sweet a kiss can be)
Like the summer sunshine pour your sweetness over me
(Pour your sweetness over me)

Sugar, pour a little sugar on it honey,
Pour a little sugar on it baby
I'm gonna make your life so sweet, yeah yeah yeah

Az egész dal a szerelem és az édes ízek képzettársítására épül (sugar, honey, candy, sweetness). Ártatlan, vidám dal, és bár vannak, akik hátsó szándékot tulajdonítva a szerzőknek azt bizonygatják, hogy a cukor szót már 1969-ben is használták a heroin helyett, ezt az ég világon semmi sem támasztja alá. Ettől persze még a szövegíró remekül szórakozhatott, amíg összehozta a dalt, de kérem szépen, a hatvanas években tényleg írtak még ilyen számokat.

Mivel Amerikán kívül az Archie képregény gyakorlatilag ismeretlen volt, a tévéműsor sem kelt át az óceánon, s bár a Sugar sugar mindenhol numero egynek számított a rágógumi-slágerek között, az európai kiadású lemezborítók más szempontok szerint készültek...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.