ABBA: Waterloo
2010. október 08. írta: Bayer Antal

ABBA: Waterloo

Az Eurovízió-dalfesztiválok nyertesei olyanok, mint a szépségkirálynők: egy éven át uralkodnak, aztán már mehetnek is a másodosztályba. Ki emlékszik ma már Lyss Assiára, Teddy Scholtenre, Marie Myriamra? Ki tudna a győztes dalán kívül akár csak egyetlen egyet felidézni a Teach Intől, Danától vagy Anne-Marie Davidtól? Elvétve akad köztük olyan, aki igazán nagy sztár lesz, vagy már eleve ismertként arat diadalt. Kevés az olyan kivétel, mint Udo Jürgens, Céline Dion vagy Toto Cutugno. Az 1974-ben nyertes svéd csapat tagjai ugyan hazájukban már nem számítottak kezdőnek, mégsem volt borítékolható, hogy a Waterloo fenomenális nemzetközi pályafutásra indítja az ABBA együttest.

Ez a cikk nem az ABBA (számomra is nehezen felfogható) sikerének a titkáról szól, hanem csak magáról a nyertes számról. Bár a dal eredetileg svédül íródott, a fesztiválon jó érzékkel az angol változatot adták elő. Mi itt inkább az utóbbival foglalkozunk, és már előre szólok, hogy ez most semmiképpen sem tekinthető nyelvleckének, hiszen vannak benne hibás, vagy legalábbis angolajkúak számára fura fordulatok. A nagy-britanniai sikerhez jelentős mértékben járult hozzá a svéd lányok bájos akcentusa, és az ABBA dalszövegei lefektették az „euroenglish”-ként emlegetett új nyelvjárás alapjait.

Lássuk most a dalszöveget.

My my, at Waterloo Napoleon did surrender
Oh yeah, and I have met my destiny in quite a similar way
The history book on the shelf
Is always repeating itself

A beszélő személy saját sorsát Napóleon vereségéhez hasonlítja: ami vele történt, olyan, mint a waterlooi csata kimenelete, meg kellett adnia magát.

Waterloo - I was defeated, you won the war
Waterloo - promise to love you for ever more
Waterloo - couldn’t escape if I wanted to
Waterloo - knowing my fate is to be with you
Waterloo - finally facing my Waterloo

Nem csak a csatát, hanem a háborút is elvesztette, és most már mindörökre szeretni fogja a másikat. Nem menekülhet, végzete együtt lenni a másikkal, szembe kell néznie saját személyes Waterloojával.

My my, I tried to hold you back but you were stronger
Oh yeah, and now it seems my only chance is giving up the fight
And how could I ever refuse
I feel like I win when I lose

Próbált ellenállni, de mivel a másik erősebb volt, nincs más esélye, mint feladni – és miért is ne tenné, hisz úgy érzi, ez a vereség valójában győzelem.

Nem ismeretlen a magyar romantikus szóhasználatban sem, hogy az egyik fél (általában a férfi) szerelmével „ostromolja” és kitartásával „meghódítja” a másikat, „elnyeri kegyeit”. Régi sztereotípia, mely szerint a férfi az, aki „akarja”, a nő pedig egy ideig kéreti magát, de aztán hagyja magát meggyőzni, és végül belátja, hogy tulajdonképpen neki is ez a jó.

Ez bizony még a saját kategóriáján belül is gyenge dalszöveg. A hasonlat nem jó: a megsemmisítő katonai vereség után Napóleon aligha gondolta, hogy „nyer, ha veszít”, és ez még a franciákra kiterjesztve sem igaz, a Bourbonok visszatérése nem volt nekik olyan egyértelmű öröm. Arról nem is beszélve, hogy Waterloonál ezrek haltak meg, az összehasonlítás az ízléstelenség határát súrolja.

Nem azt akarom mondani, hogy az ilyesmivel ne lehetne viccelni – de a tálalás nem mindegy. Lehet olyan szellemesen csinálni, mint Jacques Brel, aki az Au suivant (’Következő!’) című számban meséli egy szüzesség elveszítését. A prostituáltaknál sorba álló fiatal katonák egyike így emlékszik vissza az élményre: Ce ne fut pas Waterloo, mais ce ne fut pas Arcole (vagyis nem volt súlyos vereség, de nem volt diadal sem).

Az ABBA-dal üzenete nem valami modern gondolkodásra utal. Ez bizony még a saját kategóriáján belül is gyenge dalszöveg, az üzenete pedig nem valami modern gondolkodásra utal. Nem volt gáz az 1970-es években egy ilyennel előállnia egy fiatal társaságnak? Bármennyire is meglepő, de nem. Eurovíziós fesztiválon legalábbis biztosan. Az viszont, hogy egy ABBA meg tudta vetni a lábát az egész európai, sőt, a brit poppiacon is, egy fontos fordulatnak a jele. A hetvenes évek elejére kifulladt a rebellis, rendszerkritikus rock lendülete. A T. Rex, a Slade, a Sweet, Gary Glitter és társaik lázadás helyett már inkább a külsőségekkel provokáltak, az úgynevezett glam rock néha egymásnak is ellentmondó szellemű, de mindig látványos, csillogásra épülő divatjelenségek egész sorát hozta felszínre. Ebbe pedig tökéletesen beleillett az ABBA stílusa is – és kit érdekelt, hogy mit is énekelnek, ha egyszer jól mutatnak a színpadon? No de ez az egész egy hosszabb történet.

Érdekes még megvizsgálni a címválasztást is, mert nem is olyan evidens. Tudjuk jól, hogy Waterloo a britek szempontjából nagy ünnep, még pályaudvart is elneveztek róla Londonban (ellenben Párizsban a tíz évvel korábbi, austerlitzi csatáról kereszteltek el egyet). Az azonban nem nagyon van benne a köztudatban, hogy a mai napig uralkodó svéd királyi család alapítója nem más volt, mint Jean-Baptiste Jules Bernadotte, Napóleon tábornoka és bizalmasa, birodalmi marsall – akit 1818-ban XIV. Károly néven svéd királlyá koronáztak.

No de hogy is került egyáltalán Svédországba a még csak nem is nemesi származású Bernadotte? Bonyolult. A lényeg, hogy IV. Gusztáv király 1805-ben csatlakozott a Napóleon-ellenes szövetséghez, ami nem bizonyult túl szerencsés lépésnek, ugyanis a franciák erre lerohanták a svéd uralom alatt álló Pomerániát. 1807-ben az oroszok békét kötöttek a franciákkal, így a svédek (és a portugálok) maradtak a britek utolsó szövetségesei. Rá egy évre, miután az oroszok megszállták az évszázadok óta Svédországhoz tartozó Finnországot, és a hannai békeszerződés értelmében létrejött az autonóm finn állam, a svédek besokaltak, fellázadtak és a főnemesek megpuccsolták Gusztávot. Utódának nagybátyját, XIII. Károlyt tették meg, aki már régóta nem értett egyett unokaöccse politikájával. A már hatvan fölötti Károlynak és feleségének az egyetlen fia azonban 1810-ben meghalt, és mivel Gusztáv fiáról hallani sem akartak a svéd bárók, egy hirtelen ötlettől áthatva a dániai harcok idején a svéd foglyokkal szokatlanul nagyvonalúan bánó Bernadotte tábornoknak kínálták fel a trónt.

Napóleon és Bernadotte viszonya ekkor már kissé hűvös volt, mert a tábornok nem minden esetben érvényesítette a császár akaratát – ám Európa korlátlan ura ha nem is támogatta, de nem is ellenezte a döntést. Bernadotte pedig, aki 1810 végétől már a könnyen befolyásolható, és az állam ügyei helyett inkább az ezotériával foglalkozó XIII. Károly helyett ténylegesen irányította az országot, a maga útját járta ugyan, de 1815-ben nem csatlakozott a visszatérni készülő Napóleon elleni koalícióhoz.

Lényeg a lényeg: a waterlooi csata kimeneteléhez és általában Napóleon sorsához a svédeknek nem fűződnek olyan erős érzelmeik, mint akár az angoloknak, akár (ellentétes előjellel) a franciáknak. Nem csoda, hogy az ABBA naivan megpróbálkozott a Waterloo francia verziójával is...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.