Constantine és a valóságshow
2010. szeptember 29. írta: Bayer Antal

Constantine és a valóságshow

Másodszor próbálkozik nagyjából ugyanazzal az ötlettel a DC Comics: fekete-fehér krimi-képregényeket ad ki zsebkönyv méretben. Először még a boldogult Paradox Press márkanév alatt 1995-ben, most pedig a jól csengő Vertigo Crime sorozatcím alá rendezve, de míg akkor háromrészes folytatásokban, ezúttal egyetlen, vastagabb kötetben, sőt, keménytáblás kivitelben (is). Ahogy annak idején, ezúttal is egyaránt felkértek ismert krimiírókat és a témában jártas képregényírókat, és az eredmény is eléggé hasonlóan vegyes. A sorozat egyik első részének, a John Constantine-t (Hellblazer) színre vivő Dark Entries-nek a kapcsán az egész projektről is ejtek pár szót.

Két címmel indult pont egy éve a Vertigo Crime: a leginkább a 100 Bullets szerzőjeként ismert Brian Azzarello Filthy Rich című kötetével (rajz: Victor Santos), és a skót thrillerszerző, Ian Rankin Dark Entries-ével (rajz: Werther Dell’Edera). A választásból nyilvánvaló, hogy a szerkesztők biztosra akartak menni, elvégre Azzarello neve garancia a képregényrajongók számára, míg az inkább a krimikedvelők által ismert Rankinre a comics egyik ikonját, John Constantine-t bízták.

Nem akarom megelőlegezni azt a következtetést, amit sokan borítékoltak volna: a képregényíróknak nem megy túl jól a krimi (Azzarello művére inkább nem is pazarolnék több szót), a krimiírók meg kénytelenek megtapasztalni, hogy képregényt egészen másképp kell írni, mint „csak” szöveget, de – van benne valami.

Ian Rankin neve a magyar olvasó számára is ismerős lehet, elvégre két regénye (Pokolvidék, Sötét jelen) pár éve már megjelent a Gabo kiadónál, további három pedig elő van jelezve az Ulpius-Háznál. Kiskora óta képregényrajongónak vallja magát, és pár éve egy interjúban azt találta mondani, hogy szívesen kipróbálná magát ezen a területen is. Nem kis meglepetésére nemsokára megkereste a DC Comics egyik szerkesztője – és szaván fogta. Rankin több lehetőség közül választhatott, írt is néhány szinopszist, amelyek közül egy Hellblazer-sztori ragadta meg legjobban az illetékesek fantáziáját, és bár kezdetben egy folytatásos sorozat ötletét dédelgették, végül úgy találták, hogy alkalmas lehetne a Vertigo Crime húzónevének.

Rankin több interjúban is elmondta, mekkora problémát jelentett neki az átállás a képregényes, számára szokatlanul vizuális gondolkodásra. Szerintem nem vallott szégyent, és kíváncsi vagyok, hogy lesz-e folytatása a dolognak, látunk-e még tőle más képregényt is. Persze komoly támaszt jelenthetett, hogy egy tapasztalt rajzolót kapott társnak, aki még azt is kitalálta, hogy az oldalak kerete egy idő után átmegy feketébe, ami főleg akkor válik evidenssé, ha éléről nézzük a kötetet. (Azt nem árulom el, hogy milyen fordulópont idézi elő a dramaturgialiag jogos váltást.)

Egyébként is igyekszem nem „spoilerezni”, ugyanis a kötet szerepel azon a hosszabb listán, amelynek szeretném elérni a magyarországi kiadását. Annyit azért elárulok, hogy John Constantine-t egy valóságshow-ba invitálják szakértőnek, mert bár a szerkesztők célja a versenyzők ijesztgetése, a ház mintha önálló életre kelt volna, és halálra rémíti lakóit. Márpedig, ha természetfeletti erőkre gyanakszanak, akkor Constantine a legavatottabb, megfelelő összegért ráadásul bármire kapható szakértő.

Egy ilyen főszereplővel persze elkerülhetetlen, hogy a krimi átcsapjon horrorba, és bár van benne rejtély és nyomozás, valóban inkább az utóbbi műfajba sorolható. A horrornak nem vagyok különösebben rajongója, de Constantine-t bírom, úgyhogy a kötet nálam megüti a mércét, tudom ajánlani az olvasását.

Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy számomra többet ígért az alapötlet, mint ami végül kijött belőle. Bár az angoloknál is nagyon népszerű az álcelebritásokat sorozatban gyártó Big Brother, többnyire ugyanazok a kritikák érik ezt a műsorpótlékot, mint minálunk, és azt hittem, Rankin élesebb támadást fog megfogalmazni. Talán ők már túlvannak rajta, és el sem éri az ingerküszöbüköt – elvégre ott is szériatartozék a távirányító, és a hazai nézők többségével szemben már elsajátították a használatát. Constantine karakterének a használatában is akad pár apró furcsaság, de ezek inkább csak azokat zavarják, akik több tucat kalandját olvasták már. A mellékszereplők érdekesek, még ha nem is eget rengetően eredetiek, és a „gonoszok” személyes sem túl nagy meglepetés egy Constantine-fan számára.

Míg ezzel a kötettel meg vagyok barátkozva (bár biztos nem válogatnám be minden idők legjobb 10 Hellblazere közé, és csak a formátuma miatt adnék neki elsőbbséget némelyik klasszikussal szemben, ha kiadásról van szó), a sorozat egészéről nem sok jut tudok mondani. Annak idején az első, jóval kevésbé sűrű próbálkozás keretén belül kaptunk egy átütő sikert, Max Allan Collins Road to Perdition-jét (Tom Hanks és Paul Newman főszereplésével Magyarországon is – jobb megoldás híján A kárhozat útja címen – bemutatott film készült belőle), néhány egész jó darabot (Green Candles, Hunter’s heart) és néhány felejthetőt, ez a mostani sorozat kevés pozitívumot tud felmutatni. Klasszikus krimi talán egy sincs köztük, a többség akcióval, misztikummal és horrorral vegyítve igyekszik elnyerni a mai olvasó kegyeit. Nagy baj nincs, mindegyik fogyasztható, de azt hiszem, nem kevés példány fogja előbb-utóbb antikváriumokban végezni. Kár, mert az ötlet nagyon tetszik, és helyeselem, hogy többnyire fumettin edződott olasz rajzolókat választottak, de egyelőre csak remélni tudom, hogy az eddigieknél jobbak fortyognak Karen Berger főszerkesztő boszorkánykonyhájában – benne ritkán csalódik az ember.

A sorozat eddig megjelent részei közül még – némi fenntartással – tudom ajánlani az alábbiakat:

Area 10 (írta Christos N. Gage, rajzolta Chris Samnee); The Bronx Kill (írta Peter Milligan, rajzolta James Romberger); The Executor (írta Jon Evans, rajzolta Andrea Mutti); A Sickness in the Family (írta Denis Mina, rajzolta Antonio Fuso).

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.