Vámpírból is az amerikai az igazi?
2010. szeptember 26. írta: Bayer Antal

Vámpírból is az amerikai az igazi?

Őszinte leszek: csak negyedik vagy ötödik nekifutásra sikerült elolvasnom az American Vampire első gyűjteményes kötetét. Jó ideje automatikusan védekező módba megyek át, ha a „vámpír” szót látom egy képregény címében, ajánlójában vagy első oldalain. Nem javította nálam a kötet esélyeit az egyik író, Stephen King kissé hivalkodó bevezetője sem: miért is kell valójában visszatérni az „igazi, férfias” vámpírtörténetekhez? Mit tesz ez hozzá a komfortérzetünkhöz? Mégis erőt vettem magamon, mert csak kíváncsi az ember, ha King első képregényével van dolga, még ha társbérletben is. Átrágtam magamat rajta, és ha nem is lettem a sorozat rajongója, belátom, hogy van miről írni.

Az American Vampire ötletgazdája és egyik szerzője Scott Snyder. Bár már 33 éves, viszonylag kezdő az írói pályán, főállásban „kreatív fogalmazást” tanít a Columbia egyetemen. Első novelláskötete, a Voodoo Heart 2006-ban jelent meg és kedvező kritikusi fogadtatásban részesült. Gyerekkori bálványa, Stephen King pedig két novelláját is ajánlotta a 2007-es Best American Short Stories antológia számára. 2009-ben kapott először lehetőséget képregényírásra, egy Fáklya-sztorit készített a Marvelnek, majd a Vasemberrel foglalkozhatott. A legfrissebb hírek szerint ő lesz a Detective Comics következő írója is. Ha egy üzlet beindul... Mindenesetre Snydert leginkább a saját, a DC Comics Vertigo imprintje alatt futó sorozatának a sorsa érdekli. Nem győz hálálkodni minden lehetséges fórumon Kingnek, aki nagy fantáziát látott az ötletében, és ragaszkodott hozzá, hogy megírhassa az egyik főszereplő háttértörténetét. Az első öt részt tartalmazó kötetben így hát fele-fele arányban találunk Snyder és King sztorit, míg a rajzokért végig a brazil Rafael Albuquerque a felelős.

Kezdem a grafikával, mert nagyban hozzájárult hosszú ellenállásomhoz. Nem egy letisztult, tetszetős, könnyen követhető és szerethető rajz, de ez rendben is van, elvégre horrorsztorihoz nem feltétlenül szépség dukál. Albuquerque az elmúlt pár évben került be az amerikai fősodorba, az Image, a Boom! Studios és a Dark Horse Comics után mostanában a DC-nek dolgozik, Blue Beetle-t, Robint és Superman/Batmant rajzol. Elnézegetve a portfolióját és a honlapját, arra a meglepő következtetésre jutottam, hogy fekete-fehérben sokkal jobban tetszik, amit csinál, kifejezetten jól használja az árnyékokat, ami a színes oldalakon többnyire elvész. Sőt, továbbmegyek: a saját színeivel ki is vagyok békülve, de az American Vampire-nál valamit nem jól csináltak. Biztos meg akarták különböztetni a két, időben 40 év távolságban játszódó történetet, és ehhez a színkombinációt gondolták felhasználni. Szerintem nem jól sikerült...

Ha ettől elvonatkoztatunk, a markáns rajz végül is megfelelően szolgálja a célt, bár én jobban szeretem, ha a szépnek mondott lányokat nem csak az író mondja szépnek, hanem én is annak látom őket. Az ijesztgetéssel nincs gond, kellőképpen borzasztó mindenki, akinek annak kell lennie, folyik a vér minden irányba, hullnak a testrészek, hosszúra nyúlnak a fogak és a karmok.

Oké, persze nehéz nem ironizálni egy vámpíros képregényen. (Ugye, mindenki tudja, hogy ezek a teremtmények csak a képzelet szüleményei?) A nagyobb teher úgyis az írók vállát nyomja. Minden eredeti ellenérzésem dacára azt kell mondanom, hogy kitettek magukért, és teljesítették a King által megfogalmazott vállalást. Nézzük meg, miről is van szó.

A történet alaptézise az, hogy a vámpírok európai, arisztokratikus és elkényelmesedett lények, akik mélységesen lenézik új hazájukat, Amerikát. Áldozataikat sem tartják valami sokra, és a megszokott módon építgetik hatalmukat már évtizedek, sőt, évszázadok óta. Ám amikor az egyikük, egy Percy nevű bankár megharapja egy Skinner Sweet nevű bandita torkát, tudtán kívül a vámpírok egy új, ritka fajtájának a díszpéldányát hozza létre. Sweet erősebb náluk, nem kell bujkálnia a napfény elől és más, a „hagyományos” vámpírokra halálos veszélyektől sem kell tartania.

Snyder és még inkább King megfogalmazásában a vámpír „visszakapja férfiasságát”. Ellentétben az elmúlt évtizedekben divatossá vált romantikusabb közelítéshez, ők a halálos veszélyre helyezik a hangsúlyt.

A kötet (Snyder által írt) fősztorijának a központi figurája Pearl Jones, aki az 1920-as évek Hollywoodjában próbál szerencsét. A lány persze statisztaként kezd, és naivan enged a csábításnak, amikor a film sztárja meghívja egy exkluzív partira, ahol azonban hamar kiderül, hogy prédának szánták. Ekkor lép színre Sweet, és az „eurovámpírok” által már megharapott és eldobott Pearlnek átadja a saját vérét – így lesz belőle a második ismert „amerikai vámpír”.

Pearl erős karakter, nem sablonos egyéniség, aki vámpírként és megőrzi mindazokat a vonásokat, amelyek emberként rokonszenvessé tették a számunkra. Az első történet természetesen a bosszújára van kihegyezve, de Snyder már megerősítette, hogy a későbbiekben is kiemelt szerepet szán neki.

Skinner Sweet itt csak másodhegedűs, ám a kísérősztoriban, ahol Stephen King az ő eredettörténetét meséli el, ő áll a középpontban. Szintén nem hétköznapi személyiség, és vámpírfilozófiáját meghatározza korábbi, útonállóként töltött élete. King egy másik fontos szereplőt is bevezet a történetben, méghozzá egy vámpírrá változott törvényőr lányát, aki feltehetően Sweet nemezise lesz a későbbiekben.

Az American Vampire-t az teheti érdekessé, ha bővebben kifejtik, hogy mitől lesznek „amerikaiak” az új vámpírok, melyek azok a tulajdonságok, amelyek különbbé vagy veszélyesebbé teszik őket. Ebből eddig nem sok derült ki azon túl, hogy kibékíthetetlen ellentétben állnak az európai jövevényekkel. Utóbbiak mindent megadnának, ha megtudnák, hogy melyek a gyenge pontjaik.

Az erőssége pedig a sorozatnak – eddig – a jellemábrázolás. Persze kötéltánc ez, hiszen vámpírok (nem lehet elégszer elmondani) a valóságban nincsenek, és csak az írói fantázia dönti el, hogy miképp viszonyul egy ember a vámpírrá váláshoz, hogyan viseli el, hogyan dolgozza fel, hogyan éli tovább az életét, mi hajtja, mi várhat rá. De ha ettől elvonatkoztatunk, Skinner Sweet, Pearl Jones, James Book, Henry Preston és a többiek személyében emlékezetes figurákat kaptunk.

süti beállítások módosítása