Új Sandman kötet 14 év után
2010. szeptember 24. írta: Bayer Antal

Új Sandman kötet 14 év után

Kell nekünk új Sandman képregény 14 évvel a sorozat lezárása után? Igen, Neil Gaiman írta ezt is, nem kell megijedni. Morpheus a főszereplője, nem mond ellent sehol a kontinuitásnak, Japánban játszódik. Jöhet? Jöhet.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a Sandman: The Dream Hunters című történet kisregény formában már 1999-ben megjelent, a japán Amano Jositaka illusztrációival. Tudom ajánlani azt is, de a cikk apropóját most az adja, hogy P. Craig Russellnek sikerült rábeszélnie Gaimant egy képregényes adaptációra. A végeredmény egy 120 oldalas, eredetileg négyrészes minisorozatként, a közelmúltban pedig előbb keménytáblás, a napokban puhafedeles kötetben publikált kis remekmű.

Nyilván Gaiman és Russell képregényes tapasztalatának köszönhető, hogy egy pillanatig sincs „adaptáció” érzése az olvasónak. Gaiman amúgy is mesemondó, más munkáiban is hasonló a narráció-párbeszéd arány, úgyhogy a kötet egyáltalán nem lóg ki a sorból.

A történet mese, a mesék pedig szinte mindig többé-kevésbé kódolt példabeszédek. Emlékszem, gyerekkoromban kötetszámra faltam a „Római regék és mondák”, „Germán, kelta regék és mondák”, „Egyiptomi és mezopotámiai regék és mondák” típusú köteteket, tele furánál furább, 10-12 éves fejjel szinte megfejthetetlen történetekkel. Hasonló érzés fogott el a Dream Hunters elején, az ifjú szerzetes, az alakváltó róka és borz, a démonokkal üzletelő hivatalnok láttán. Biztos valami régi japán legendából indult ki Gaiman, hiszen stimmelt a hely, az idő, a figurák, a díszletek. Gondoltam, tekert rajta párat a maga sajátos módján, majd beleilleszette a három boszorkányt, Káint és Ábelt, no meg persze az Álmok Fejedelmét és hollóját is. Bár a példabeszéd értelme utóbbi számára is homályos, Morpheus záró szavai szerint mindenki tanult a történtekből.

Csakhogy Gaiman mindenkit becsapott. Nem szándékosan tette: játszani akart csupán. Azt írta – még az eredeti, illusztrált kötetben – hogy régi japán mesék szolgáltak hozzá alapjul. Amikor azonban már mindent tudni akaró rajongók egész hada kutatta veszettül, hogy konkrétan melyik mesékről van is szó, és a Wikipédiában kész tényként közölték, hogy sikerült beazonosítani, Gaiman beismerő vallomást tett, miszerint nincs alapmese, az egészet ő találta ki...

Nem szabad rá haragudni, és nem érdemes túlságosan elmélyedni a tanulságok elemzésében. Ahogy a mondáknak, a regéknek, vagy akár a vallások ősi szent könyveiknek is számos olvasata lehetséges, úgy ruházhatjuk fel változatos üzenetekkel Gaiman meséjét is. Élvezetes, szomorú, magasztos, rejtélyes, és valahol mégiscsak igazságos. És Russell egyszerű, statikus, de mégis eleven grafikája nagyon eltalálta az atmoszféráját. Szép és jó szerelmes történet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

seamus gonzalez 2010.09.24. 22:43:06

Ez jó, pont a héten turkáltam ki a Komikonban az egyik füzetet :)
Gyönyörűek a rajzok, Russell nagyon érzi Gaiman világát, ez már a Coleraine-nél is látszott.
Talán nekiállhatna egyszer a Neverwhere-nek is.

Bayer Antal · http://neroblanco.blog.hu 2010.09.24. 22:48:36

A Neverwhere-ből már készült képregény, még 2005-ben. Mike Carey adaptálta a tévésorozat alapján írt regényt, Glenn Fabry rajzolta.