Dylan: Together through life, 2. rész
2009. július 14. írta: Bayer Antal

Dylan: Together through life, 2. rész

Dylan_TogetherThroughLife.jpg

Bob Dylan: Together through life, elemzés a hatodiktól a tizedik számig, rövid összegzéssel.

Hatodik szám: Jolene
1973-ban Dolly Parton country-énekesnő hatalmas sikert ért el egy Jolene című számmal. Nomármost, a Jolene nem túl gyakori női név, a dal pedig bőven volt akkora sláger, hogy Bob Dylan ismerhesse. Választhatott volna vidáman bármi más nevet, mégis azt szúrta ki magának – egészen biztos, hogy tudatosan.
A kapcsolódó sztori ehhez az, hogy Parton 2005-ben készített egy Those were the days című lemezt régi szép kedvenc dalaiból, méghozzá úgy, hogy mindegyik számnak a szerzőjével együtt akart duettet énekelni. A többséggel ez sikerült is (pl. Kris Kristofferson bevállalta vele a Me and Bobby McGee-t), Bob Dylannek ellenben hiába üzent, hogy ugorna már el kettesben elkántálni a Blowin’ in the wind-et, a válasz egy egyszerű „not interested” volt. A hölgy megsértődött, de juszt sem hagyta ki a dalt. Leszerződtetett egy county-együttest, annak az énekesével oldotta meg a duettet, és nem mulasztotta el úton-útfélen hangsúlyozni, hogy így mennyivel jobban is hangzik. Dylan feltehetően ezért „piszkált oda” egyet Partonnak azzal, hogy lenyúlta a legismertebb számának a címét.
Parton dalában egy rendes háziasszony könyörög egy Jolene nevű fiatal bombázónak, hogy ne nyúlja le tőle a férjét. Agyba-főbe dicséri, mondja, megérti, hogy miért tetszik ennyire az emberének, no de neki ő a mindene, kéri, ne vegye el csak azért, mert meg tudja tenni. A szöveg itt olvasható: http://www.lyricsfreak.com/d/dolly+parton/jolene_20041709.html.
Első ránézésre Dylan dalának semmi köze ehhez sem dallamában, sem szövegében. Dalának a narrátora egy rovott múltú férfi, akinek a zsebében most is ott lapul egy Saturday Night Special. Megpillanatja a gyönyörű Jolene-t, és mindenképpen azt akarja, hogy az övé legyen. Innen már nem túl nagy fantázia arra asszociálni, hogy ez a kisstílű gengszterféle akár az a pasas is lehetne, akihez annyira ragaszkodott Miss Parton…
 
Hetedik szám: This dream of you
Az egész lemeznek van a blues-on túl egy kis „tex-mex” íze, illata, és talán leginkább ezen az enyhén Willy DeVille-es balladán érződik a bukéja. Szép dal, beteljesületlen, örökké tartó, kicsit félelmetes szerelemről. Dylan maga egy interjúban azt mondta, örülne, ha Doc Pomus (Spanish Harlem, Save the last dance for me) hatása érződne a hangulatán.
Bár eddig erről volt a legkevesebb mondanivalóm, az egyik legjobb számnak tartom a lemezen. Különlegessége, hogy ennek az egynek Dylan egymaga jegyzi a szövegét.
 
Nyolcadik szám: Shake shake mama
Ugyancsak tág értelmezését kívánja a szerelmes dal kategóriának a következő szám. Nem semmi idomai lehetnek a megidézett hölgynek, ha úgy rázza magát, mint a „kifutni készülő hajó”. A ruhája szakadt, a beszéde kicsit durva – nagyon úgy néz ki, hogy St. Louis vöröslámpás negyedében járhatunk.
Erre utal a Franklin Avenue megemlítése, ahol egy régi blues szerint a stricik egymástól kérdezik, merre mehetett a csajuk.
 
Down on Franklin Avenue, jelly beans standin' to an' fro;
Aaaah! Down on Franklin Avenue, jelly beans standin' to an' fro.
Well, you hear one jelly bean ask the other one: "Which-a way did my good girl go?”
 
(Nut Factory Blues, 1932 – a „jelly bean” a „pimp” vagyis a strici egyik gúnyneve, a „good girl”-t a futtatott lányokra használták)
 
De St. Louis-i illetőségű volt Richard Lee is, aki a nőtől kapott pénzt (harmadik versszak) minden bizonnyal azonnal el is játszotta. Ez a Lee azonos Stagger Lee Shelton fekete taxisofőrrel és stricivel, aki 1895 karácsonyán kártyázás közben ölte meg egyik riválását. A nagy port kavart ügyből városi legenda, a legendából ballada lett, amit először 1928-ban rögzítettek hanglemezen. A számos variáns némelyike – például Furry Lewis-nak a Billy Lyons & Stack-O-Lee című verziója – nevezi Richard Lee-nek a gyilkost. Az 1993-as World gone wrong című albumon Dylan által előadott verzióban (Stack-A-Lee) a vita egy Stetson-kalap miatt tör ki. Ugyanezt állítja a Grateful Dead verziója (ne feledjük, Dylan társszerzője ezen a lemezen a Dead egykori szövegírója).
 
De ki lehet vajon Simpson bíró? Nos, ezt lapzártáig nem sikerült kideríteni. Lehet, hogy véletlenül hívják pont Simpsonnak a csupán hangulati elemként megidézett „idegesítő vén bohócot”. Vagy valamiért különösen bögyében lehet Dylannek egy bizonyos Jefferson Allan Simpson (1889-1979) wisconsini bíró, aki nyugdíjazása után lelkes közleményeket írt a sárga koronás bakcsó fészkelési szokásairól….
 
Kilencedik szám: I feel a change comin’ on
Még mindig vannak, akik alig burkolt politikai üzeneteket keresnek Bob Dylan dalszövegeiben. Többen is reménykedve kapták fel a fejüket, hátha a „változás” szó mögött Dylan csatlakozása sejthető az Obama-jelenség hívőinek népes táborához. Nos, nem így van. Bár Dylan egy interjúban elismerte, hogy figyelemre méltónak tartja az Egyesült Államok első afro-amerikai származású elnökét, de semmilyen állásfoglalást nem kell tőle várni a jövőre nézve. Hát akkor ez is csak egy egyszerű szerelmes dal.
Persze annyira azért mégsem egyszerű. Dylan sosem könnyíti meg az ember dolgát, versszakról versszakra váltogatja a nézőpontokat és hangulatokat, a személyes névmásokról nem is beszélve. Hagyjuk magunkat vezetni, szerintem. Mi lehet az érkező változás értelme? A dal első versszakában narrátorunk a falu papjával látja a párját (harmadik személyben), és érzi, hogy jön egy változás. A másodikban alig várja, hogy közel kerülhessen „hozzád”, immár második személyben. Ha továbbmegyünk, egyre egyértelműbbé válik, hogy barátunk lépni készül, ami csak akkor logikus, ha a két hölgy nem ugyanaz a személy. Vágya új tárgyát biztatja, bútorozzon össze vele, noha csak szép szerelmet tud neki ígérni, pénzt, szép ruhát és virágot nem.
 
Ezt az olvasatot igazolja számomra a változás a refrénben: az első versszakban a nap utolsó részének az elmúltáról beszél, míg a többi négyben a nap egy-egy negyede telt el. Megfejtésem: az első versszakban lezárult egy fejezet (a pappal diskuráló lány látványa csak rosszat jelenthet, tünés), a többi négy egy új egészet ad ki.
 
Mindazonáltal hősünk gondolatai egyáltalán nincsenek letisztulva. Nem hisz az álmokban (még a megvalósultakban sem), elment az esze, a szerelem vak. Lehet, hogy belemagyarázás, de Billy Joe Shaver (hetvenes évekbeli „outlaw” country énekes) és James Joyce említése arra utalhat, hogy nem éppen fiatal férfiról van szó, akiben nem kevés bizonytalansággal vegyül a változás vágya.
 
Nem tudom, mennyire volt meggyőző a levezetésem, de még egy gondolattal kiegészíteném az elemzést – ami nem először jut eszembe Dylanről. Gyanítom, hogy gyakran csak úgy eszébe jutnak verssorok, szakaszok, és amikor készül egy-egy új dal, elhelyezi bennük a korábbi jegyzeteit. Aztán vagy tökéletesen illenek oda, vagy… kevésbé tökéletesen.
 
Tizedik dal: It’s all good
 
Igazi talpalávaló, bulizós, táncolós a lemez utolsó száma. Szerelmes dal ez is? Ugyan már. Elemezzünk.
 
Első versszak: mondj csak el rólam bármi rosszat, dobálj rám sarat, én is ezt tenném a helyedben, azt mondják, így van ez jól.
Második versszak: a politikusok mind hazudnak, ez csak legyek zümmögése, nem változtat semmin, így van ez jól.
Harmadik versszak: asszonyok elhagyják a férjüket, lelépnek, sosem térnek haza, de így van ez jól.
Negyedik versszak: apránként leépítenek, megfojtanak egy kanál vízben, de legalábbis megtennék, ha tudnák, és akármi is történjen, az úgy van jól.
Ötödik versszak: a földeken dolgozók alig állnak a lábukon, el is mennének onnan, ha tudnának, de mégsem, és ez így van jól.
Hatodik versszak: özvegyek, árvák hangja hallatszik, mindenfelé csak a nyomorúság, de így van ez jól.
Hetedik versszak: hidegvérű gyilkos érkezik a városba, természeti katasztrófák következnek be, de nem kell izgulni, mert így van ez jól.
És mi a következtetés?
Nyolcadik versszak: kitépem a szakálladat és a pofádba fújom a szőröket, holnaptól átveszem a helyed, és nem változtatok semmin, mert azt mondják, így van ez jól. Hacsak nem az „öreg szakállas” iránt érez a korábbitól egészen eltérő vonzódást Dylan barátunk, szerintem ez sem egy szerelmes dal. Hanem egy finoman ironikus lista a világ bajairól.
 
Ha már felsorolásnál tartunk, itt az idő visszatérni a cikk elején említett Dylan-interjúra, amelyben kijelenti: „The people in my songs are all me”. Dylan Bovarynéi az albumon önelégült és derűs, szenvedélyes és józan, álmodozó és lényegre törő, tisztességes és a törvényesség határait megsértő, emlékeikkel megbékült vagy új élményekre vágyakozó, fiatalabb és idősebb férfiemberek. Lehet valaki mindez egyszerre? Hogyne lehetne. Mindegyikkel együtt, egy életen át. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.