Fantomatika: megérkezett az erdélyi képregény
2017. október 09. írta: Bayer Antal

Fantomatika: megérkezett az erdélyi képregény

fantomatika_1.jpgÚj képregényes havilap indult, méghozzá Erdélyben. Az első számból 2500 példányt nyomtattak, és a napokban eljutott a magyarországi újságárusokhoz is. Már 40 színes oldalával és közel A4-es méretével is kitűnik az elmúlt években örvendetesen bővülő választékból. De nem csak ezzel. Az előzetes ígéretekhez híven nincsenek benne szuperhősök, és elég belelapozni, hogy lássuk, itt valami egészen eredeti dolog készült.

A magyar képregényolvasó alapvetően konzervatív, már abban az értelemben, hogy ha egyszer megkedvelt valamit, alapvetően az ahhoz hasonlítót, arra emlékeztetőt keresi, szüksége van rá, hogy legyen mivel összevetnie. Az elterjedtebb referenciák Zórád Ernő, Korcsmáros Pál, Fazekas Attila vagy a nálunk legismertebb Pókember-, Batman- vagy Asterix-rajzolók, esetleg az utóbbi időben a legmenőbb mangák. A Fantomatikának mindezekhez semmi köze. Sárosi Mátyás rajzoló/festő referenciái nem a képregények világából, hanem egészen máshonnan jönnek.

Sárosi szinte minden egyes képkockája önálló illusztráció, egyedi kompozíció. Minél nagyobb teret kap, annál jobban sikerül egy hangulatot teremtenie, művészi eszközeit alkalmaznia. Kevéssé ismerős számára ellenben a képregény formanyelve, aminek következtében a megszokottat kereső olvasónak nehezére esik belerázódnia az elbeszélés ritmusába. Kétségtelen, hogy vannak egészen jól sikerült oldalkompozíciók, egymáshoz logikusan illeszkedő képsorok, de úgy érzem, ez inkább intuitív módon alakult, nem egy koncepció eredménye.

Maga a választott rajzstílus meghökkentő. Populáris szándékú képregénynél nemigen tudnék hozzá hasonlót mondani, sokkal inkább emlékeztet modernebb meseillusztrációkra. Ezt erős hendikepnek tartom, elvégre egy új képregényre leginkább a már létező képregényolvasók fogékonyak, az illusztrált történeteknek vagy az alkalmazott grafika más formáinak a kedvelőit átterelni jóval keményebb vállalás. (Márpedig a képregényolvasó konzervatív, lásd fent.) Mindenképpen dicsérendő, hogy a rajzoló következetesen végigviszi a stílusát, nemigen zökken ki belőle. Ha az olvasónak néhány oldal után sikerül megkedvelnie, sikerül beleszeretnie a világába, nem érheti csalódás.

A rajzok kidolgozottsága és a színek kezelése számomra imponáló, ugyanakkor az emberábrázolást kissé problémásnak tartom. A képregény egyik fontos sajátossága, hogy ugyanazt a karaktert tucatszor, százszor, ezerszer kell lerajzolni, különböző szögekből, különböző testtartásokban, helyzetekben, hangulatokban, arckifejezésekkel. A legfőbb szabály, hogy minden jelentős szereplőnek minden egyes alkalommal azonnal felismerhetőnek és a többitől megkülönböztethetőnek kell lennie. A választott rajzstílus szerintem nemigen kedvez ennek.

Ami a történetet illeti, érzem, hogy van koncepciója, mondanivalója és lendülete, ám megint csak úgy vélem, az író, Szabó Kriszta számára sem igazán ismerős médium a képregény. A koncepció egy (gondolom, főleg székelyföldiek számára) ismerősnek ható környezet megteremtése, és annak szembeállítása egy utópikus (vagy disztópikus, ez majd nyilván később fog kiderülni) társadalom-felfogással, tudományos-fantasztikus elemekkel megtámasztva. A mondanivalót egyelőre még csak érzékeljük, a lendület viszont tapintható, csakhogy rendszeresen megtörik. Ami feltehetően szándékos, de a hosszú közjátékok beiktatása egy képregényben megint csak szokatlan eszköz – gondolom, prózában leírások, visszatekintő elmesélések állnának ezeknek a szekvenciáknak a helyén. Így lett egy 10-12 oldalban is elmesélhető bevezető történetből egy negyven oldalas, némi túlzással önmagában is megálló sztori.

Viszont ha már negyven oldal, akkor úgy gondolom, sokkal alaposabban meg kellene ismertetni a főbb szereplőket. Márpedig szerintem nem sokat tudtunk meg róluk, noha egy bevezető résznek éppen az lenne a feladata, hogy érdekessé tegye őket. Én bizony nem találtam olyan karaktert a történetben, akinek az egyéniségében és motivációiban lenne valami vonzó vagy különleges. A párbeszédek bővelkednek a pesti magyart beszélők számára furcsa kifejezésekben, ami ad egy sajátos ízt az egész képregénynek.

Álljunk meg még egyszer ennél a 40 oldalnál: sok vagy kevés egy bevezető epizódnak? Ha egy 44 oldalas francia albumhoz hasonlítjuk, amelyben teljes történeteket kapunk, tele izgalmas fordulatokkal vagy gegparádéval, jogosan érezhetjük, hogy ez egy kicsit kevés. Ha egy kvázi végtelen manga(szerű) képregényhez, akkor már elfogadhatóbb ez a tempó, és az amerikai mainstreamben újabban elterjedt „decompressed storytelling” is azt a célt szolgálja, hogy minél tovább el lehessen húzni/minél részletesebben ki lehessen bontakoztatni egy történetet (mindenki válasszon ízlése szerint). Ami engem illet, kalandtörténetekben a pergősebbet, önéletrajzi-dokumentarista kategóriában a fontoltan haladót részesítem előnyben. Szóval jobban örülnék, ha a következő számok egy-egy teljes, eseménydús kalandot tartalmaznának (még ha össze is függenek valamilyen mértékben).

Technikai paramétereit, kivitelezését tekintve kifejezetten jól sikerült a kiadvány, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a szerzők első képregényes próbálkozásáról van szó. Érződik rajta a képzőművész és az irodalmár igényessége, vagy hogy pontosabban fogalmazzam meg, felfogásuk az igényességről. Szép nagy méret, szép vastag papír, szép nyomdai kivitelezés, tökéletes színhelyesség. Jól megválasztott betűtípus (bár némi változatosság, például a narrációs szövegek és a párbeszédek megkülönböztetése, jót tett volna), és kivételesen nem kell több tucat vesszőt „küldenem” az alkotóknak, hogy illesszék be a megfelelő helyekre, ennek külön örülök. Javasolnám azonban a panelek egyértelműbb elválasztását, lehetőleg inkább szélesebb fehér, mint vékonyabb fekete keretekkel, ezek váltakozásának nem látom okát.

Nem egyszer elhangzik, hogy ne azért vásároljunk új magyar képregényeket, hogy támogassuk őket, hanem azért, mert kíváncsiak vagyunk rájuk, tetszenek nekünk. Jelen pillanatban én a „támogatom, mert kíváncsi vagyok rá” (már meg is tettem, hiszen nem bírtam kivárni a beígért recenziós példányt, és megvettem az újságárusnál) állapotában vagyok, a tetszéshez nem sikerült eljutnom. Akárhová fusson is ki ez a projekt, mindenképpen azt kívánom az alkotóknak, hogy még jó sok számra lehessünk kíváncsiak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.