Jour J – Farkas Lajos legújabb francia képregénye
2017. május 17. írta: Bayer Antal

Jour J – Farkas Lajos legújabb francia képregénye

Egy Facebook-csoportban azt találtam mondani, hogy szívesen elolvasnám ezt a tavaly megjelent képregényt, amelyet Farkas Lajos rajzolt a francia Delcourt kiadó számára. Érdekesnek tűnt az alapötlet, amely egyetlen történelmi momentum megváltoztatásából hoz létre alternatív valóságokat, és imponáltak a látványos mintaoldalak, amelyeket láthattam belőle. A vasárnapi képregényfesztiválon Oroszlány Balázs kedvességének köszönhetően kézbe vehettem, amit azzal viszonoztam, hogy nyomban dedikáltattam is neki a jelenlévő alkotóval – már a szignóval együtt fogom visszaadni a kölcsön kapott kötetet.

És ha már elolvashattam, írok is róla, ez a legkevesebb. Van is mit.

p00.jpg

Kezdem azzal, hogy a koncepció egy kicsit más, mint amit a leírások alapján vártam. Az írók – Fred Duval, Jean-Pierre Pécau és a segítőként megjelölt Fred Blanchard – ugyanis nem egy konkrét naphoz köthető eseményt módosított a francia történelemben, hanem abból indultak ki, hogy a XIV. századi pestis még hosszabb ideig tartott, és a valóságosnál is nagyobb pusztítást végzett Európában. Pedig az sem volt csekélység, hiszen a történészek becslései szerint a kontinensen átlagosan 40-50, egyes országokban pedig akár 70-80 (szerencsésebb helyeken 20-25) százalékkal csökkent a lakosság.

A képregény szerzői számadatokkal nem szolgálnak, de az kiderül, hogy az európai hatalmak – és persze konkrétan Franciaország, ahol a történet játszódik – annyira meggyengült, hogy gyakorlatilag ki vannak szolgáltatva egy afrikai birodalomnak, amelynek a nagykövete a kötet elején éppen partra száll. Küldetése azt biztosítani, hogy a császárának leginkább megfelelő jelölt nyerje el a francia trónt, vagyis az, aki a legkevésbé hajlamos békét kötni torzsalkodó szomszédjaival, riválisaival. Az elefántokkal és fekete amazon testőrökkel érkező Mansa Moussa arról is beszámol vendéglátóinak, hogy Sandro Botticelli micsoda mesterműveket fest Timbuktuban, ahol számos alkotó menedékre lelt a fekete halál elől. Mi több, azt is megtudjuk, hogy a „keresztre feszített” vallásának a hívei immár csak egy törpe kisebbséget képeznek, a templomok romokban hevernek.

p03.jpg

A meglehetősen összetett és ügyesen szőtt történet főszereplője azonban egy Jehanne nevű lány, akiről sejtetni engedik az írók, hogy köze lehet a történelmi Jeanne d’Arc-hoz – míg a végén ki nem bökik, hogy őt negyven évvel korábban megégették (ahogy a valóságban is). A megdöbbentő hasonlóságok és a meghökkentő különbségek egy kissé anakronisztikus egyéniséget rajzolnak fel. Jehanne egy „condotta” vagyis amolyan szabadcsapat vezetője, kiröhögi azokat, akik azt hiszik róla, hogy szűz (apja és bátyjai már régen „elintézték” a dolgot, mondja), és korántsem a hazafias lelkesedés tüzeli, hanem okosan lavírozva választja meg, hogy mikor kinek a zsoldjába áll. A másik figura, aki a magyar olvasónak is ismerős lehet, bizonyos François Villon. Mai tudásunk szerint Villonnak – miután megúszta az akasztást – 1463-ban nyoma veszett. Ekkor még alig múlt 31 éves, elvileg semmi akadálya nincs hát, hogy tíz évvel később felbukkanjon, és elvállaljon egy bérgyilkosságot. Elvégre a forrásokból ismeretes, mennyi minden száradt a lelkén, és könnyen lehet, hogy a képregény minden illúziótól mentes szereplője közelebb áll a valódi Villonhoz, mint a későbbi legendák idealizált vagabund költője.

Gondolom, már az eddigiekből is látszik, hogy „Az akasztottak balladája” semmiképp sem ajánlható történelemkönyv helyett, sőt valószínűleg csak az tudja igazán értékelni minden részletében, aki tisztában van a korral, és el tudja helyezni benne a francia királyok és közeli rokonaik, a központi hatalom ellen lázadó burgundiai hercegek viszályait.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy magas műveltségi szint szükségeltetik a történet élvezetéhez. Pörög rendesen, tele van fordulatokkal és intrikákkal, babonákkal és szabadgondolkodással. Az erőszak és a nyomor ábrázolásban eléggé korhűnek látszik, a szexről azonban néha modernebbül szól.

Ez egy átlagon felüli szórakoztató képregény, amely meg tudja birizgálni az intellektuálisabb élményekre vágyók kíváncsiságát, és talán mondanom sem kell, hogy remekül van megrajzolva. Jóleső érzés, hogy immár két magyar rajzoló (Farkas és Futaki) szépen helyt áll a legigényesebb képregénypiacon.

p53.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.