És még néhány fesztiválújdonságról
2017. május 17. írta: Bayer Antal

És még néhány fesztiválújdonságról

EpicLine 17: Szekerce és Szemerce, 6. rész

Uff, fellélegeztem, már nem befelé megyünk a történetbe anélkül, hogy látnánk, merre tartunk, hanem kifelé jövünk belőle, és ha nem is sejthetjük a végét, nyilvánvalóan elkezdett kerekedni, sőt be lett ígérve a befejező rész is. A sztori ötlete ígéretes volt, aztán egyre tovább nyúlt és nyúlt, de úgy tűnik, mostanra magára talált. Szellemes és izgalmas ez az epizód, reménykedhetünk egy klassz lezárásban, és aztán Koska Zoli foglalkozhat megint valami – érzésem szerint – hozzá közelebb álló témával. Néhány rajz most is egy kicsit „túl nagy” szerintem a figurák méretéhez képest, viszont az is tény, hogy az ellenkezője jóval zavaróbb lenne.

epicline17.jpg

Sebesvári Soma: Seadrifters

Angol című (nagyjából: „tengerben sodródók), szöveg nélküli képregény néhány farkasról (akit én tudatlanul rókának néztem), eredeti színezési technikával. Egyik ötlet hozhatta a másikat, míg aztán eljutottunk a végéig. Doktori disszertációt nem fognak írni a mondanivalójából, de kellemes átfutni, és aztán még egyszer, és aztán majd valamikor megint. Nem lehet eléggé örvendeni annak, hogy kezd végre kialakulni a magyar képregény alternatív, „zine-szerű” vonala, és hogy az alkotások érettek, simán elérik az európai szcéna színvonalát, gondolok itt jelen kiadványon kívül Marjai Petra Lilla, Turai Balázs, no meg persze Stark Attila munkáira.

sebesvari_seadrifters.jpg

JP Ahonen: Belzebubs

Közel tíz éve a Helsinki Képregényfesztiválon vendégeskedve fedeztem fel a „Small Press Heaven”-t, amit a finn alternatív képregényesek laktak be, a 80 százalékban Walt Disney-ből álló fősodor szomszédságában. Persze sok volt köztük a hamisítatlan amatőr, aki valószínűleg azóta is ugyanazt a szintet hozza, ám azt biztosan. De volt egy stand, ahol hosszabban időztem, mindent megnéztem, és mert szerencsére a kiadvány „angol felirattal” készült, egyet meg is vettem. Tetszett a rajz stílusa, az oldalak dinamikája, és aztán olvasásélménynek is kifejezetten jó volt. Fiatal alkotója nagyon megörült nekem, hogy idegen létemre vásárolok tőle, dedikálta is nekem a kötetet, megvan most is. JP Ahonennek hívták. Aztán pár évvel később egy újabb finnországi látogatáskor helybéli kiadó barátomtól megtudtam, hogy a szerzőnek időközben sikerült előbbre lépnie, már nem saját maga kénytelen megjelentetni a munkáit.

Nem lepett meg hát különösképpen, amikor Orosz László, a Comicsmania kiadó vezetője „megsúgta”, hogy készül kiadni Ahonen egyik munkáját magyarul – az már annál inkább, hogy miről is van szó valójában. Amiket ismertem tőle, a diákok életén alapuló, diszkréten színezett, egyoldalas történetek voltak. Nem is sejtettem, hogy titkos vonzódást érez a sátánizmus iránt (bár azt már korábban megtudtam, hogy a világon Finnországban a legmagasabb a száz főre eső death metal zenekarok száma). 2013-ben keletkezett Perkeros című, 192 oldalas kötete, amely elhozta számára a nemzetközi hírnevet, hiszen megjelent angol, francia, svéd, dán, olasz, spanyol és német nyelven is, ebben a környezetben játszódik.

Gondolom, ebből vagy ehhez párhuzamosan bontakozhatott ki az eredetileg webcomic Belzebubs, amely a témájához illően fekete és fehér. Főszereplői egy teljesen átlagos család, akik történetesen a metál bűvöletében élnek. Mi több, valamiért azt gondolják, hogy ez a „normális”, vagyis valójában mindenki ilyen – azért nem akarják a gyereküket Belfegórnak hívni, nehogy ő legyen majd a tizenharmadik ezzel a névvel az iskolai osztályában.

A humor forrása így hát kettős. Ahonen egyfelől végigjárja és kifigurázza a szubkultúra toposzait, másfelől úgy tesz, mintha ez az életmód szerves része lehetne egy kispolgári létnek. A kötet picike és nem túl vastag, de minden oldala megéri az árát.

ahonen_belzebubs.jpg

EpicLine 16: 5Pallos 3. rész

Az első részért lelkesedtem, a másodikban kicsit csalódtam, most valahogy a kettő között vagyok. Talán ezzel az epizóddal került igazán egyenesbe a történet. Fontos, hogy teljesen jól működik önmagában is, bár helyes, hogy mellékelve lett az előzmények összefoglalása (már csak azért is, mert egy teljes éve jelent meg az előző rész). A rajzokban Molnár Gábor remekelt, gyönyörűen uralja a manga alapú, de európai beütésekkel finomított egyéni stílusát, nagyon jó az oldalak dinamikája, sehol sem érzem, hogy ez vagy az a rajz a történeten belüli jelentőségéhez képest túl nagy vagy túl kicsit lenne. Szóval olyan szépen elgondolt az egész, miközben teljesen magától értetődően követik egymást a jelentetek. A történetnek jót tett, hogy a szereplőknek kezdi saját egyéniségük lenni, most már tényleg csak azok asszociálnak a modellként szolgáló 5Panels-tagokra, akik értik a finomabb utalásokat. De a lényeg, hogy ezek ismerete nélkül is működik a dolog.

Mintha viszont az új EpicLine-ok borítója valamivel vékonyabb papírra lenne nyomva, mint korábban, amitől felfelé kunkorodnak… De majd jól le fogom préselni.

epicline16.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.