RePrint 1: ez egy ilyen nosztalgia
2016. március 19. írta: Bayer Antal

RePrint 1: ez egy ilyen nosztalgia

reprint01.jpgMár megjelenése előtt heves vitát kavart Facebook-csoportokban Fazekas Attila és Verebics János új képregénymagazinja. Az eredetileg csak mintának szánt címlapot oly sok kritika érte, hogy a szerkesztők „csak azért is” azt tartották meg, mondván, a retró jelleget szándékoznak kiemelni. Ami engem illet, toleránsabb vagyok tipográfiai kérdésekben, mint a hozzászóló rajzolók és rajongók, de szerintem is lehetett volna jobban választani.

Főként azért, mert bár bevallottan is a nosztalgiázó gyűjtőket tekinti elsődleges célközönségének a RePrint, arra is voltak már utalásaik, hogy idővel bekerülhetnek új képregények is (mi több, 21 éven aluliaknak szóló pályázatot is hirdettek, feltételként szabva meg a kézi rajzolást), és feltehetően ez a jövőbeli nyitottság új olvasók megszólításának a reményére utal. Ezzel kapcsolatban vannak kétségeim.

De nézzük csak, miben is más ez a lap, mint a szintén újraközléseket tartalmazó Botond és Sci-Fi Klasszikusok. Legfőképp abban, hogy nem kizárólag Fazekas Attila munkáit tartalmazza: bekerült Verebics János, Haui József, Sváb József és Téjlor néhány képregénye (illetve színezése), íróként pedig Kiss Ferenc több történetet is jegyez.

A válogatás elvére nem sikerült rájönnöm, valahogy az az érzésem, hogy az „ezeket volt kedvünk betenni elsőre” lehetett a szerkesztői vezérfonal. Vannak a képregények között hosszabbak és rövidek, harmincévesek és újabbak, néhány – gondolom – kiadatlan is. (Igazán bekerülhettek volna az impresszumba vagy a tartalomjegyzékbe az eredeti megjelenések adatai.) Kérdésemre egy gyűjtő azt válaszolta, leginkább azért örül ezeknek a képregényeknek, mert az első megjelenésükhöz nem könnyű hozzájutni. Meg hát így A4-ben, szép fehér papíron jobban is mutatnak. Ez igaz.

Egyenetlen a képregények színvonala is, fussunk végig rajtuk.

A leghosszabb történet Fazekas Attila és Cs. Horváth Tibor adaptációja Traven Halálhajó című művéből, pontosabban annak első 16 oldala. A képregény a források szerint 1983-ban jelent meg először, folytatásokban, a Fülesben. Az eredeti mű írójáról igen keveset lehet tudni (még azt sem, hogy ki volt valójában, csak azt valószínűsítik, hogy eredetileg német, és sokat élt Mexikóban), a legfontosabb információ róla az, hogy tőle származik a Sierra Madre kincse című regény, amelyből aztán remek film készült. A Halálhajó egy évvel korábban, 1926-ban íródott. Eredetileg németül jelent meg (ez is a szerző németségét hivatott bizonyítani), és olyan népszerű volt Németországban, hogy háromszor dolgozták fel rádiójátékként, majd 1959-ben film is készült belőle Horst Buchholz és Mario Adorf főszereplésével.

Képregény – ha minden igaz – csak egyszer, méghozzá 1965-ben, Sebők Imre rajzaival, a Népszava számára. Cs. Horváth Tibornak ugyanis szokása volt újrahasznosítania a forgatókönyveit, más rajzoló közreműködésével. Nagyon érdekes összehasonlítani a két verziót, hiszen képről képre felismerhetően megegyezik, miközben egészen más. Mások a beállítások, más részleteket emelt ki Sebők és Fazekas, és főként az új verzióról nehéz elhinni, hogy közvetlenül az első világháború után játszódik (mint a regény), jóval modernebb a környezet, a ruházatok. A Sebőkre jellemző sejtelmesség helyett a Fazekas-változat jellemzői a dinamikusabb ábrázolás, a tágabb terek, no meg egy kis pucérkodás.

A gond pont abból fakad, hogy Fazekas rajzstílusához nagyon nem passzolnak a néha 8-10 soros magyarázó szövegtömbök. Nem sokszor kapja meg az esélyt, hogy „kameramozgásokkal” vezesse a cselekményt, így nehéz folyamatosan olvasni. Bevallom, egy idő után már csak a képeket néztem, a szöveg teljesen lényegtelennek tűnt. Kár, hogy nem fedezte fel magának Attilát 20-30 éve a Bonelli, remek fumettiket rajzolhatott volna nekik.

Már említett gyűjtő ismerősöm joggal bosszankodik: kár volt megszakítani 16 oldal után, ráadásul dramaturgiailag eléggé önkényes helyen.

A másik hosszabb képregény igazi érdekesség. Zórád Ernőnek egy 1961-ben megjelent képregényét 25 évvel később újra ki akarta hozni egy kiadó (témájának, a spanyol polgárháborúnak az 50. évfordulója alkalmából), csakhogy az eredeti rajzok időközben elvesztek, és Zórádnak esze ágában sem volt még egyszer megcsinálni. Hozzájárult azonban, hogy a tőle hosszú ideje tanuló Verebics János a nyomatok alapján dolgozva újrarajzolja A szív parancsára című képregényt. Mindezt a kísérő cikkből tudjuk meg, a folyamatot részletesen illusztrálva. Ez valódi ínyencség, még akkor is, ha a propagandisztikus történet nincs valami jól megírva, és Zórád aligha volt büszke erre a munkájára – közismerten utálta a „partizános” jellegű megbízásokat. De az az elszántság, amivel Verebicsnek sikerült egy „Zórád-szerű” eredményt produkálnia, feltétlenül süvegelést érdemel.

A hat kiegészítő, nagyrészt eléggé töltelék-jellegű egy-kétoldalas közül az első egy 1996-os Kiss-Fazekas koprodukció a Fülesbagolyból, Téjlor által kiszínezve. Ez egy 12 képben elbeszélt vicc, és mint ilyen, túl hosszú. A poén ül ugyan, de a gyorsan felejthető fajtába tartozik.

Haui József Bringatolvaja aranyos ugyan, de gyanítom, hogy valami fiatalkori zsenge lehet, nem az érett művész munkája. A figurák már alakulnak, néhány ismerős is későbbről, de a keretezések és a kidolgozottság még nem az igazi. Talán szerencsésebb lett volna, ha egy másik, újabb, kiforrott képregényt is bemutat a lap Hauitól annak az illusztrálására, hogy mekkora utat tett meg.

Gondolom, Sváb József A méh című képregénye sem éppen ma készült. A Menő Manó/Krampusz idején, sőt még talán korábban, a Galaktikának rajzolt kísérleti jellegű munkáihoz hasonlít, ma már a letisztult, realista ábrázolást részesíti előnyben. Kár, hogy a raszterei nem jönnek ki igazán szépen.

Téjlor Ómenkéje ellenben elég friss munka lehet (persze ő eleve jóval fiatalabb a kiadványban szereplő többi alkotónál). Ez is egy képregényben elbeszélt vicc, előnye, hogy rövid, és rendben van a ritmusa – az már más kérdés, hogy vagy én nem értem, vagy nem különösebben jó. Lehet, hogy valami olyasmire utal, amit nem ismerek.

A Fazekas-Kiss párosnak a másik (ezúttal Sváb által) kiszínezett egyoldalasa egy Bradbury-novella, A sárkány. Ez szintén a Fülesbagolyban jelent meg eredetileg, 1995-ben. Ez egy teljesen korrekt módon megcsinált kis képregény, csak hát ennek a történetnek nem egyoldalas a dramaturgiája, hanem minimum három. Ez persze nem a szerzők hibája, hanem a megrendelőé – bár mindig azt mondom, hogy ha kevés a hely, akkor olyan témát kell választani, ami ahhoz illeszkedik.

Szintén jobban működne két oldalon a hátlapon található Csók, Verebics János munkája. Ennek a poénja viszonylag jól ül, csak hát a rajzok még az egy oldalon belül is egyenetlenek. gyakran van olyan érzésem János munkáinál, hogy a kihúzásnál csúsznak meg a dolgok, hisz a ceruzával megrajzolt női (fél)arc például kifejezetten szép.

A lap negyedévi lesz, pontosabban a négy nagyobb budapesti képregényes rendezvényre jelenik majd meg egy-egy szám, vagyis várhatóan már május 8-án megtudjuk, milyen irányt vesznek innen a dolgok.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.