Olvasom, hogy kötelezővé tették a svájci himnusz tanítását a genfi iskolákban, egészen pontosan az alsó tagozaton. A városvezetés (Grand Conseil) döntését heves vita előzte meg, végül 46-36 arányban, 4 tartózkodás mellett fogadták el az indítványt.

Meglepődtem a híren, valahogy adottnak vettem, hogy biztos eddig is kötelező volt, szokás az ilyesmi. Aztán elgondolkodtam, és megpróbáltam felidézni az emlékeimet. Négy évig jártam iskolába Genfben, 12 és 16 éves korom között, és egészen biztos vagyok benne, hogy nem tanították nekem a svájci himnuszt, de még csak nem is fordult elő, hogy el kellett volna énekelni. Lehet, hogy elemiben tanulták az osztálytársaim, de ez nem derült ki soha.

Ugyanis nem voltak olyan alkalmak, amikor ez kiderült volna. Nem volt ünnepélyes évnyitó vagy évzáró, egyszerűen csak elkezdődött, illetve befejeződött a tanév. Az állami ünnepekhez sem kellett összegyűlniük a diákoknak a tornateremben vagy az udvaron – aznap nem volt iskola, és kész. Előző nap pedig csak annyit mondtak, hogy ugye, nem felejtettük el, hogy holnap nem kell bejönni, majd holnapután találkozunk.

Lehet erre most azt mondani, hogy Svájc sajátos ország, hiszen önálló kantonok szövetsége. De a genfi himnuszt sem énekeltük, és nem csak azért, mert 68 strófából áll, amelynek a fele az ellenség lemészárlásáról szól, és nem is csak azért, mert nem franciául, hanem a 19. századig a városban domináns „arpitan” nyelvjárásban íródott. Hanem mert a svájci hazafiasság nem a kötelező himnuszéneklésben és egyéb jelképes cselekvésekben testesül meg. És mégis, kevés nép büszkébb az identitására, mint a svájci. És sehol nincs annyi népszavazás, mint náluk.

Itt meghallgatható a svájci himnusz francia verziója, ha valakit érdekel. Bár lehet, hogy nemsokára lecserélik, a közvélemény többsége szerint jobb lenne, ha nem emlegetnének benne semmilyen istent.