Ahogy ígértem a Luc Orient sorozat bemutatásában, az első – szerintem legjobb – epizódokról részletesebben írok.

Az első rész címe Les dragons de feu (Tűzsárkányok). Egy meg nem nevezett keleti országban egy Damiani kutató számos új ásványmintát gyűjtetett be a helybéliekkel, mégis kicsit csalódott, mert a legendák többet ígértek. Ekkor betántorog egy bennszülött, hátán egy hatalmas karom nyomával, kezében egy különleges tulajdonságokkal rendelkező kővel. Damiani azonnal útnak indul az egyetlen emberhez, aki értelmezni tudja a leletet. Ez az ember Hugo Kala, egy ugyancsak meg nem nevezett európai országban székelő kutatóintézet, az Eurocristal vezetője, az ő asszisztensei Luc Orient és Lora Jordan (az ő pontos feladatuk és kompetenciájuk sosincs igazán tisztázva, bár Loráról annyi kiderül idővel, hogy képzett ápolónő).

Damiani útközben belehal a kő által kibocsátott sugárzásba, és a stewardesst, akire utolsó erejével rábízta, éppen hogy meg tudja menteni Kala egy injekcióval. Ekkor lép színre Julius Argos, Kala hajdani tanítványa és legfőbb riválisa, aki valahogy tudomást szerzett a leletről, és saját céljaira akarja megkaparintani (valami világ feletti uralom féléről révedezik, persze). Kisebb csetepaté után Luc, Kala és Lora nagy titokban útra indul Ázsiába, Argos és erős, de nem túl okos segédje, Toro pedig követi.

A legelső oldal, Damiani és Toba

Luc az Eurocristalba siet, hogy biztonságba helyezze a sugárzó ásványt

Kala csapatát egy Rowney nevű helybéli megbízott fogadja – ő az egyetlen karakter, akit a neve és a kinézete egyértelműen beazonosít valamilyen nemzetiségűnek, jelen esetben angolnak – valamint Toba, Damiani helybéli segédje. Mindkettejük viselkedése kelt némi gyanút Lucben, ami Rowney esetében be is igazolódik, hisz hamar kiderül, hogy valójában Argosnak dolgozik, Toba ezzel szemben hűségesnek bizonyul, és az egész ciklusban velük marad, majd néhány későbbi epizódban is visszatér.

A csapat elindul a dzsungelben a titokzatos kő feltételezett lelőhelyére, és találkozik egy rejtőzködő bennszülött törzzsel. A törzs főnöke megitat velük egy szert, amely átmeneti védettséget ad a kő sugárzása ellen, amiért cserébe azt kéri, hogy Luc a puskájával ölje meg a „tűzsárkányt”, a hatalmas fenevadat, amely időtlen idők óta rettegésben tartja a helybélieket.

Luc, Toba és a törzs több tagja becserkészi az állatot, amelyről kiderül, hogy egy liger (oroszlán-tigris keverék), ami a természetben nem fordulhat elő, ráadásul ahhoz képest is óriási méretű. Miután Lucnek sikerül leterítenie a ligert, a törzsfőnök elmeséli nekik a teljes legendát: az űrből érkezett „jégnapokét”, amelyek évszázadokkal korábban szálltak le a földre, és harcba keveredtek a törzs őseivel, egy Thargként említett népcsoporttal. A három űrbéli jármű azóta is az őserdő mélyén pihen, abból származik a sugárzás, és néha furcsa dolgok történnek körülötte. Kala professzor kérésére a törzsfőnök kísérőket ad melléjük, hogy felkutassák az égi szerkezeteket.

A második kötet – Les soleils de glace (Jégnapok) – az első közvetlen folytatása. Luc, Kala, Lora és Toba két bennszülött kísérővel halad a három „jégnap” irányába, és egyre több jelét látják annak, hogy az azokból származású sugárzás jelentős mutációkat idézett elő a növényzetben. Közben Argos, Toro és Rowney a nyomukban vannak.

Luc és társai komoly bajba kerülnek a veszélyes terepen, és végül két idegen lény menti meg az életüket. Lec-Hoj és Sanzh-O az egyetlen túlélői a több száz (vagy talán még több) évvel korábbi kényszerleszállásnak, azóta őrzik a három, repülő csészealjra hasonlító űrhajót. Az ő előadásukból összeáll a teljes történet: a távoli Terango nevű bolygóról érkezett expedíció célja mintagyűjtés volt a földi növény- és állatvilágból. Az egyik hajó először Afrikában szállt le, itt ejtettek foglyul egy oroszlánt, amely aztán a második, félresikerült leszálláskor megsérült hajóból kiszökött, és párzott egy helybéli tigrissel. A második hajónak a személyzetét lemészárolták a helybéliek, ám közülük egy csapatnyit előtte foglyul ejtették, ők azóta is az első hajóban fekszenek, hibernálva. Mint ahogy a harmadik hajó teljes személyzete is, amely sosem ébredt fel.

Luc és Toba első találkozása Lec-Hoj-zsal

Lec-Hoj természetesen csak elkábította Tobát, nem ölte meg

A két idegentől hallottak és a hajó készülékeinek a megvizsgálása után Kala magabiztosan bejelenti, hogy ő képes feléleszteni az alvó terangóiakat. Sikerrel is jár, de a felszabaduló sugárzás váratlanul éri, és csak a magához tért terangói parancsnok, Galax-Ahj közbeavatkozásának köszönheti, hogy életben marad. Időközben azonban Argos megkaparintotta Kala jegyzeteit, és ő a másik hajóhoz siet, hogy a hibernált Thargokat felélessze, akiket a saját oldalára remél állítani, ám ő is eszméletét veszíti a sokktól.

Luc, Toba és két terangói társuk rövid összetűzésbe kerül a Thargokkal, akik nem értik, mi történt velük, és megölik Sanzh-O-t. A terangóiak Galax-Ahj vezetésével visszatérnek a bolygójukra, Kala pedig megígérteti a társaival, hogy titokban tartják a történteket, csak néhány ásvány- és növénymintát visz magával vissza az Eurocristalba tanulmányozásra. A Thargok és Argos eltűnnek, Toro és Rowney, akiket Luc-ék mentettek meg, szintén megígérik, hogy hallgatnak.

A két első részben Greg mesterien adagolja az izgalmakat, és Paape valóságos jutalomjátékként élvezi, hogy mennyi furcsa növényt és szerkezetet rajzolhat. Remek kezdés egy sorozatnak, bár önállóan is megáll a lábán ez a klasszikus sci-fiket idéző történet.

A harmadik epizód címe Le Maître de Térango (Terango ura). Luc, Kala és Lora visszatértek Európába, és velük tartott Toba is, akit Kala inasaként látunk viszont. Kalának a város kellős közepén található lakásának a teraszánál megjelenik egy kisebb repülő jármű, rajta Lec-Hoj, Galax-Ahj és néhány más terangói – földi barátaikért jöttek segítségért, azzal a hírrel, hogy távollétükben Terangón egy Sectan nevű diktátor került uralomra, akinek a figyelme most a mi bolygónkra irányul. Meg akarja támadni és le akarja igázni a Földet. Galax-Ahj és Hugo Kala közös tervet sző: a négy földlakó elkíséri barátait az űrbe, csatlakozik az ellenálláshoz, és a magasabb fejlettség miatt öntelt Sectan számára ismeretlen eszközökkel próbálják megakadályozni az inváziót. Az űrutazás nem kevés kockázattal jár, hiszen a földiek szervezetét át kell alakítani ahhoz, hogy képesek legyenek lélegezni a Terangón, és már megérkezésük pillanatában rájuk támadnak a zsarnok csapatai. Ám végül sikerrel járnak, Kala kiszámítja, hogy a dinamit sokkal nagyobb erővel hat Terango légterében, az terangóiak számára halálos energiafüggönyök pedig csak kisebb égési sebeket okoznak a földieknek, így Luc és Toba be tud törni a felszállásra készülő űrflotta bázisára, és meg tudja semmisíteni az űrhajókat, amivel a lázadók időt tudnak nyerni. Sectan, aki addig mélységesen lenézte a földieket, bosszút esküszik.

A történet a negyedik epizódban folytatódik, amelynek a címe La planète de l’angoisse (A rettegés bolygója). A terangói ellenállók elmondják földi szövetségeseiknek, hogy a bolygón sok más intelligens faj is él, és bár jóval kevésbé fejlett civilizációs szinten állnak, érdemes lehet felvenni velük a kapcsolatot, hiszen őket is fenyegeti Sectan elnyomása. Luc Orient és Galax-Ahj útnak is indulnak, hogy megkeressenek sárkányember csoportot. Lora és egy terangói lány, Granya, akivel még az előző albumban ismerkedhettünk meg, úgy érzik, hogy mindent a férfiak akarnak megoldani, ők meg ki vannak zárva a fontos dolgokból, ezért titokban követik őket – ám mindannyian Korrannak a fogságába esnek, aki a sárkányemberek főnökének, Borkhnak a fia. Korrannak főleg Luckel van elszámolnivalója, mert az első találkozásukkor párbajban legyőzte, és utána megkímélte az életét, ami az ő szokásaik szerint megszégyenítésnek számít. Amíg azonban őt a bosszúállás köti le, a többiek egy másik, repülni is képes népcsoport tagjaival találkoznak a börtönben, közös erővel kiszabadulnak, és maguk mellé állítják a sárkányemberek egy részét is, akiknek elegük van Borkh elnyomásából.

Luc és a sárkányemberek találkozása

Menekülés, békekötés

Egy eredeti oldal - fekete-fehérben talán még expresszívebbek Paape rajzai

Ebben az epizódban a fantasztikum dominál a tudományossággal szemben, Kala nem is jut szerephez. Ez a rész emlékeztet a legjobban Flash Gordonnak a Mongo bolygón tett felfedezéseire, és Paape képzelete megint szabadon szárnyalhat a különböző fajok megrajzolásában.

A Terango-ciklus záró része a La forêt d’acier (Az acélerdő). Az erősődő lázadók ellen Sectan is a Földről szerez magának szövetségest, az első két epizódban látott Julius Argos személyében, aki magával hozta a primitív Thargokat is. Ám hiába Argos ördögi tervei, Kala mindig egy lépéssel előtte jár a kettőjük közötti sakkjátszmában, aminek köszönhetően a rebellisek végleges győzelmet aratnak.

Bár ebben a kötetben is erős a látvány, a cselekmény pedig izgalmas, bár természetesen nem váratlan befejezésbe torkollik, ez a ciklus legkevésbé sikerült része. Nehéz elhinni, hogy egy olyan keménykezű és csúcstechnológiával rendelkező diktátor, mint Sectan ennyire rosszul irányítsa a csapatait, és ennyire szabad kezed adjon a számára addig ismeretlen Argosnak. Persze a lényeg, hogy a jók győztek, és a földiek hazatérhetnek.

És igen, az „acélerdő" gépei (is) adhatták az ihletet a birodalmi lépegetőkhöz.

Granya felderítő küldetésen Terangopoliszban

Luc, Kala és Toba meghiúsították Argos és Sectan tervét

Utólag nehéz eldönteni, hogy jobb lett-e volna még nem lezárni a Terango-ciklust, és további részeken át folytatni az űrbéli kalandokat. Talán úgy gondolta Greg, túlságosan beskatulyázná ezzel a sorozatot, és más sci-fi jellegű témákkal nem tudna foglalkozni benne. Ami engem illet, a következő részeket egyre kevésbé kedveltem. Voltak ugyan néha érdekes ötletek, és a rajz minősége változatlanul igen magas volt, de az egykötetes sztorik egyike sem igazán emlékezetes nekem.

Igaz, időközben hihetetlenül gyorsan fejlődött a francia sci-fi képregény, és a Valériannal vagy a Lone Sloane-nal, vagy pláne az Incallal nehéz volt felvenni a versenyt. Én is felnőttem közben, jobban érdekeltek a valamivel idősebbeknek szóló sorozatok, egyre szórakozottabban lapozgattam Luc Orient történeteit.

Amikor aztán ismét egy űrbeli történetbe fogott Greg és Paape a Roubak-ciklussal (majd a Terangóra is visszatértek), érzésem szerint már teljesen elfáradt az eredeti koncept, elfogyott a lendület, eltűnt a kezdeti varázs, nem sikerült a modernizálás. Megvolt majdnem az összes kötet, sokáig meg is tartottam őket, de most már csak az első ötöt őrzöm meg.