Mennyi szöveg legyen egy képregényben?
2013. október 13. írta: Bayer Antal

Mennyi szöveg legyen egy képregényben?

Megvettem a Füles 2014-es évkönyvét, mert van benne képregény.

A legnagyobb tisztelettel adózom az egyre inkább elszánt utóvédharcnak tűnő küzdelemet folytató Kiss Ferenc előtt, akinek köszönhetően még mindig előfordulnak (új) magyar képregények a Fülesben, így nem szakad meg az ötvenhetedik éve tartó hagyomány. Röstelni való hosszú kihagyás után 2005 óta követem nyomon többé-kevésbé rendszeresen a rejtvénylapokban megjelenő képregényeket, és az évek során nem egyszer találkozhattam személyesen Fazekas Attilával, Vass Mihállyal, Sarlós Endrével, Podmaniczky Ferenccel, Topálovits Pállal, Balog Zoltánnal, Garisa Zsolttal, egyszer a Füles örökös munkatársa, Iván Katalin is a vendégünk volt egy klubrendezvényen- Úgyszólván minden egyes alkalommal arról számolnak be, hogy veszélybe került a képregények helye az újságokban, hogy kénytelen voltak tudomásul venni az oldalanként fizetett ár csökkenését. A csata legutóbbi áldozata a Kis Füles, ahol nem is olyan régen még megjelenhetett pár oldalnyi magyar képregény – de immár átvette a helyét a Garfield. Semmi bajom Garfielddal, és értem, hogy sokkal olcsóbb meg egy világhírű franchise-t megvásárolni (ikszedik közlésre), mint megrendelni azt a néhány oldalnyi anyagot, de ez akkor is szomorú fejlemény.

Ismétlem, minden elismerésem Ferié és a rajzolóké, és fontosnak tartom kiemelni, hogy az elmúlt években figyelemre érdemes képregények jelentek meg a Fülesben, mint például Fazekas és Bán Mór Mohács kommandója és Hunyadija, Sváb József Sherlock Holmes-sztorija és Garisa Zsolt és Kiss Feri Rejtő-adaptációja (Az ellopott futár). Aztán most már megint egy újraközlés fut, a Zórád Ernő által mesterien megrajzolt, de képregényként egyáltalán nem működő Cyrano, így hát nem túl biztatók a kilátások.

Azért az évkönybe csak sikerült belobbizni egy 24 oldalas Bram Stoker-átiratot, amelyet Kiss Ferenc forgatókönyve alapján Topálovits Pál rajzolt meg. Mégsem tudok maradéktalanul örülni ennek, ugyanis egyáltalán nem tetszik. Nem akarom elrontani senkinek a szórakozását, és semmiképp sem szeretnék ízlésdiktátorként fellépni, egyszerűen csak próbálom megfogalmazni, hogy mi a bajom ezzel, illetve hogy elvonatkoztassunk a konkrét műtől, hogy általában mi a bajom az adaptációs képregénynek a Magyarországon meghonosodott ágával.

Természetesen hosszú tanulmányokat lehetne írni a Cs. Horváth Tibor, Halász Gyula, Sebők Ferenc, Zórád Ernő, Kiss Ferenc és más forgatókönyvírók módszere közötti különbségekről, és mindenkinek elhiszem, aki a lapok szerkesztőire mutogat, hogy az ő elvárásainak kellett, és kell még ma is megfelelni. Ugyanakkor az a véleményem, hogy alapvetően a megközelítéssel van baj.

Az eredeti Stoker-regény (The Jewel of the Seven Stars, 1903, magyarul tudtommal kiadatlan) 337 oldalas. Itt elolvasható, ha valakinek van hozzá türelme. De valójában nem érdemes, ugyanis A névtelen címen készült képregény nem ebből, hanem a Charlton Heston, Susannah York és a fiatal Stephanie Zimbalist főszereplésével 1980-ban bemutatott Ébredés című filmből indul ki (amely Stoker regényének egy igencsak szabad, alaposan megkurtított és a jelenbe áthelyezett  átirata). Persze, egy 105 perces filmet sem könnyű 24 oldalba besűríteni, és bár az eredeti zanzásításért Mike Newell filmrendező a ludas, fenntartom a véleményemet: ahhoz, hogy nagyjából a forrásműhöz fogható adaptációt készítsünk, a képregénynek körülbelül ugyanolyan hosszúnak kell lennie.

Különben minek adaptálni? Hát nem sokkal kézenfekvőbb megírni egy saját képregényt 24 oldalban? És ha az esetleg nyomokban emlékeztet Stoker regényére vagy Newell filmjére, kit zavar?

Kicsit kényelmetlenül érzem magamat, mert úgy tűnhet, hogy én, aki eddig mindössze egy adaptációt készítettem, és alig fél tucat eredeti képregénytörténetet írtam, megmondóemberként akarnék kioktatni olyan valakit, aki évtizedek óta van a szakmában, és több száz forgatókönyvet jegyez. Nem, egy percig sem vitatom, hogy így is lehet képregényt írni, ilyen képregényt is lehet írni. Abban viszont egyáltalán nem vagyok biztos, hogy ez az irány bejön a mai olvasók nagy részének, és ha a Füles szerkesztősége ragaszkodik az adaptációkhoz, szerintem meg kéne próbálni regények helyett novellákat ajánlani a figyelmükbe, aztán meg az eredeti művek hosszához, szerkezetéhez, stílusához, ritmusához hűségesebben alkalmazkodó, és képregényesebb eszközöket alkalmazó feldolgozásokat készíteni. Persze, nem tudhatom, hogy erre vevő lenne-e egyáltalán a rejtvénymagazin, de talán egy próbát megérne.

Mivel azonban szeretem alá is támasztani, hogy miért gondolom azt, amit gondolok, fogtam magamat, és alávetettem egy gyors vizsgálatnak A névtelent, és összehasonlításként előkaptam néhány éppen kéznél levő, hasonló terjedelmű képregényt: a Hihetetlen Pókember legújabb számának két történetét, egy 1971-es Reménység úttörőit a Pifből, Zórádtól az Aranyásók Alaszkában című Jack London-adaptációt 1977-ből, valamint a Dampyr 6. kötetének, és egy teljesen friss francia adaptációnak, az Albert Camus L’étranger (magyar fordításban Közöny) című regényéből Jacques Ferrandez által készített albumnak az első 24 oldalát.

Vizsgálatom tárgya a cikk címében található: mennyi szöveg legyen egy képregényben?

Az előfeltételezésem az volt, hogy A névtelenben túl sok narrációs szöveg van, és hogy ez a magyar adaptációs hagyomány túlélése. Úgy gondoltam, a manapság itthon legnépszerűbb szuperhősös zsáner jóval kevesebb elbeszélő szöveget használ, és hogy ez igaz az európai (francia és olasz) képregényekre is. Másik munkahipotézisem pedig az volt, hogy tévedésen alapul az a Cs. Horváth Tibortól származó idézet, miszerint „a párbeszéd megöli a cselekményt”.

Nevtelen2_FK2014.jpg

A munkamódszer egyszerű számolásból állt: oldalak száma, képek száma, narrációs szövegtömböknek és szóbuborékoknak (vagy azok megfelelőinek) a száma, valamint érdekességképpen még belevettem a vizsgálatba az „effekteket” (lényegében a rajzolt, szóbuborékon kívüli hangutánzókat vagy felkiáltásokat) és a minden szöveget nélkülöző képkockák számát.

Ezt követően pedig kiszámoltam az egy oldalra, illetve egy képre jutó átlagokat.

Oldal Kép Narráció Buborék Effekt Néma
Névtelen 24 113 80 106 7 4
Pók 1 21 119 6 201 8 7
Pók 2 21 106 94 122 6 1
Dampyr 24 122 4 179 13 5
Reménység 20 97 64 72 0 0
Aranyásók 24 159 116 217 1 2
Etranger 24 166 4 96 2 82

 

Mielőtt megnéznénk az arányszámokat, pár megjegyzés: a két Pókember-történetet két különböző szerzőpáros készítette, ezért vizsgáltam őket külön, és a számok alapján jogosan. A második történet 22 oldalas ugyan, de van benne egy duplaoldal, amit önkényesen egynek számítottam, hiszen egységet képeznek. A 96 oldalas Dampyrból szintén önkényesen választottam ki az első 24 oldalt, ám átlapozva a történetet az a benyomásom, hogy bárhonnan vehettem volna a mintát, nagyjából ugyanez az eredmény jött volna ki. Kicsit más a helyzet a 128 oldalas L’étranger esetében, erről lentebb írok. Továbbá minden buborékot külön számoltam, akkor is, ha ezek egymást követték, szinte összefonódtak (ez a szuperhősös történetekre, tehát a mintán belül a Pókemberre jellemző – nem nagyon tehettem másképp, hiszen akkor minden egyes buboréknál mérlegelnem kellett volna, hogy mennyire kapcsolódik az előzőhöz).

Egy oldalra jut:

Névtelen: 4,71 kép, 3,33 narráció, 4,42 buborék, 0,29 effekt

Pók 1: 5,67 kép, 0,29 narráció, 9,57 buborék,  0,38 effekt

Pók 2: 5,05 kép, 4,48 narráció, 5,81 buborék, 0,29 effekt

Dampyr: 5,08 kép, 0,17 narráció, 7,46 buborék, 0,54 effekt

Reménység: 4,85 kép, 3,20 narráció, 3,60 buborék, 0 effekt

Aranyásók: 6,63 kép, 4,83 narráció, 9,04 buborék, 0,04 effekt

Etranger: 6,92 kép, 0,17 narráció, 4,00 buborék, 0,08 effekt

A szöveg nélküli képek aránya 0-4 százalék közt mozog, kivétel a L’étranger: a képek 49%-a (!) szöveg nélküli.

Egy képre jut:

Névtelen: 0,71 narráció, 0,94 buborék, összesen 1,65 szöveg

Pók 1: 0,05 narráció, 1,69 buborék, összesen 1,74 szöveg

Pók 2: 0,89 narráció, 1,15 buborék, összesen 2,04 szöveg

Dampyr: 0,03 narráció, 1,47 buborék, összesen 1,50 szöveg

Reménység: 0,66 narráció, 0,74 buborék, összesen 1,40 szöveg

Aranyásók: 0,73 narráció, 1,36 buborék, összesen 2,09 szöveg

Etranger: 0,02 narráció, 0,58 buborék, összesen 0,60 szöveg

A narráció és a buborékok megoszlása:

Névtelen: 43%-57%

Pók 1: 3%-97%

Pók 2: 44%-56%

Dampyr: 2%-98%

Reménység: 47%-53%

Aranyásók: 35%-65%

Etranger: 4%-96%

Az eredmény tartalmaz néhány meglepetést, de valójában mindegyikre van magyarázat.

A legfeltűnőbb a két Pókember-sztori közötti óriási eltérés. Ám ez abból következik, hogy a második történet túlnyomó részét Mary Jane kommentálásával olvashatjuk, és mivel a „narrációs szövegek” vizsgálatát nem finomítottuk tovább típus szerint, jelentős torzulást kaptunk. Ezek a belső monológok, szinte hangosan gondolkodások ugyanis jellegűkben jóval közelebb állnak a párbeszédekhez, mint a többi típus bármelyike. Az epizódnak mintegy a felében – ahol nem MJ szemszögéből látjuk a dolgokat – pedig hasonló a narrációs arány, mint az elsőben.

(Zárójelben a lehetséges főbb típusok: mindentudó narrátor, objektív vagy szubjektív elbeszélő, nézőpont technika, leírás, belső monológ, kommentár, magyarázat. A névtelenben a legelső típus, a külső narrátor dominál.)

A második, amin magam is csodálkozom (noha saját kezemmel pöntyögtem be az új beírást) az, hogy a Zórád-képregényben mennyivel több a párbeszéd, mint a narrációs szöveg. Igenám, csakhogy arra nem terjedt ki a vizsgálat, hogy ezek a szövegtömbök hány karaktert (szót, sort) tartalmaznak. Márpedig az Aranyásókban nagyon sok a hosszú, több mondatos leírás, és bár néhány megszólalás is bő lére van eresztve, jellemzően inkább a narrátor szájába adta Zórád a hosszabb szövegeket. Némileg ironikus, hogy Zórád, aki azért szakított Cs. Horváth-tal, mert túl soknak találta a szöveget, és elégedetlen volt a rajznak hagyott hellyel, maga sem tudott sokkal jobban takarékoskodni a szövegekkel.

Mindezek figyelembe vételével úgy tűnik, hogy A névtelen kép- és szövegmennyisége, valamint narráció-párbeszéd aránya a 42 évvel ezelőtti, is a Pifben már akkor is „régimódinak” tartott, és ezért a magazinból nem sokkal ezután kiebrudalt Reménység úttörőihez hasonlít. Sőt, nem csak a mennyiségek és az arányok, hanem a narráció-párbeszéd váltakozások is: mindkettőnél kiesik az ember az olvasás ritmusából, vagyis egyszerűen „ütemtelennek” érzem ezeket a képregényeket. (Mondom ezt annak ellenére, hogy imádom a Reménység úttörőit, különben aligha adnám ki magyarul – viszont az is igaz, hogy főleg a rajzok miatt.)

Szintén közel áll A névtelen az Aranyásókhoz, de itt már nagyobbak az eltérések. Kiss Feri jóval kevesebb hosszú szövegtömbbel operál, sokkal szellősebbre hagyja a teret a rajzolónak, jobban figyelembe veszi az olvasó befogadóképességét, kevésbé kelti illusztrált történet érzetét. Igen, az Aranyásók is „túl van írva”, túl van informálva – de annak is remekek a rajzai.

A két modern „nem adaptációs” európai képregény (Pókember és Dampyr) azonban teljesen elüt ezektől. Gyakorlatilag nincs bennük narrációs szöveg, és azok is roppant rövidek, szinte csak átvezetnek a következő jelenetre (megjegyzem, hogy az ilyen narrációs szövegek hiánya roppant bosszantó például az Aranyásókban). Ha pedig belegondolunk, hogy mindkét képregény akciódús és fordulatokban gazdag, egyértelmű cáfolatát kapjuk a Cs. Horváth-féle „a párbeszéd megöli a cselekményt” tézisnek.

A legérdekesebb azonban minden bizonnyal a francia adaptációs képregény. Már kiemeltük, hogy a L’étranger képregényes verziójának a 49%-a szöveg nélküli kép, és az is feltűnhetett, hogy narrációs alig van benne (24 oldalon alig 4, ráadásul ezek is belső monológok). Miközben a képregény tökéletesen hiteles feldolgozása Camus művének, Ferrandez nem hagyott ki belőle gyakorlatilag semmit. Megnéztem a regényt, zsebkönyv kiadásban 180 oldal, a képregény 128. Tehát alig kevesebb, mint prózában, és Ferrandez amit csak lehetett, szöveg helyett képekkel mesél el. Hiánytalanul.

Etranger_page24.jpg

(A teljes igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy a későbbiekben – főleg a történet végkifejletében, a tárgyalótermi jelenetben és a gyóntatóval folytatott heves vitában – jóval kevesebb a szöveg nélküli kép, de narráció csak pár oldalon fordul elő, a párbeszédek azok, amik kissé besűrűsödnek.)

Eddig az elemzés, mindenki gondoljon róla, amit akar, de ami engem illeti, annak örülnék leginkább, ha a Dampyr szövegmennyiségét és -arányait alkalmazó új, vagy a L’étranger-hez hasonló szellemben adaptált képregények születnének nálunk, és kerülnének be akár a rejtvényújságokba is.

süti beállítások módosítása