Miért van az, hogy valamikor „minden” rock- és popelőadóról naprakész voltam, ismertem a számaikat, felismertem a stílusukat, most pedig simán világhírű is lehet valaki anélkül, hogy valaha is hallottam volna a nevét? A válasz nem olyan egyszerű, hogy „mert megöregedtél, haver” (bár persze van benne némi igazság). Mindenesetre van abban valami ironikus, hogy miközben ma elvileg sokkal könnyebben és gyorsabban eljuthatnánk hozzánk a hírek, időnként mintha beszűkültebb lenne a világunk, mint valaha. Ma ugyanis sokkal szélesebb a választék, mint bármikor korábban, ám az időnk véges, az általunk választott vagy elfogadott csatornák pedig szelektálnak. És nyilván szelektálunk mi magunk is, képtelenség mindent elolvasni, megnézni, meghallgatni, aminek esélye lenne rá, hogy tetsszen.

 A popzene mindig is gyorsan pörgött, és igen, ahogy idősebb lettem, kezdett egyre kevésbé érdekelni, hogy az adott héten, hónapban, évben kik számítanak kedvencnek, divatosnak, és „early adapter”-ből szép fokozatosan „late discoverer” vált belőlem. Íme erre egy példa. Egy ideje már tisztában voltam azzal, hogy létezik egy Adele nevű brit énekesnő, aki mindenféle rekordokat dönt az eladásaival, de csak most jutottam el odáig, hogy meghallgassam pár számát. Mivel nem légmentesen lezárt pincében töltöm az életemet, rájöttem, hogy ezeknek jó részét hallottam már „valahol”, gondolom, rádióban, étteremben háttérzeneként, tévében filmzeneként, tudom is én.

 Elismerésem Adele-é, remek hangja van, tudja is használni, méltán sikeres és népszerű. Most már ennek a tudatában fogom nem hallgatni a számait, mert nem az én műfajom. Ám nem kis meglepetés ért a YouTube-os válogatás közepette: az egyik legnépszerűbb dalának a címe Make you feel my love. Elsőre azt hittem, csupán címazonosság, ami szerelmes daloknál nem kifejezetten ritka dolog, de már az első taktusokból és szavakból kiderült, hogy nem, kérem, ez valóban a Bob Dylan-szám.

Nem mondom, hogy rosszul énekli, sőt, nagyon hatásos is az előadásmódja. Olyannyira, hogy – mint megtudtam a továbbkeresések után – a brit tehetségkutató versenyeken az ifjú énekesek egyik leggyakoribb választása lett. Ők meg aztán még nagyobb átéléssel adják elő.

Vitathatatlan, hogy minden dal önálló életre kel abban a pillanatban, hogy a szerzőjén kívül más is elénekli (sőt, éppen Bob Dylan a legjobb példa arra, hogy pár évvel később egészen más előadásmódot is lehet választani ugyanahhoz a dalhoz, szinte turnéról turnéra átértelmezi a saját számait). De azt se tagadjuk, hogy minden dalnál létezik egy eredeti szándék is, amit a szöveg, a dallam és ez előadásmód együttesen közvetít. Dylannel pedig pláne szokott lenni ilyesmi.

Kérdés, hogy igaz-e a Make you feel my love-ra.

A dal az 1997-es Time out of mind című Dylan-lemez kilencedik száma. A Time out of mind egyfajta visszatérésnek számított annak idején, hiszen Dylan akkor már közel hét éve nem jelentetett meg új dalokat, csak koncertlemezt, remastert, válogatást korábbi sikerekből és népdalgyűjteményeket. Ráadásul az utolsó, 1990-es sorlemeze, az Under the red sky kifejezetten csalódást keltett az előző remek Oh mercy után. 1990-ben 49 éves volt Dylan, 1997-ben 56 – nagy különbség, tudja ezt, aki már elmúlt ötven, sejti, aki erősen közelít hozzá. Dylan ekkor már túlvolt a második házasságán és válásán, és éppen a lemez elkészülte előtt komoly szívműtétnek kellett alávetnie magát. Nem csoda, hogy a Time out of mind fő témái az öregedés, az elmúlás, a számvetés, és felüti a fejét a közeledő halál is. Mindezek mellett nem tűnt el a szerelem sem, de a szerelemről szóló dalaiban is a veszteség, a szakítás fájdalma és megemésztése, a szerelem érzésének az átértékelése a fő motívum.

 A Time out of mind mind a zenei rendezésükben, mind szövegeiben komplex dalai szinte egyöntetű sikert arattak a kritikusok szemében. Egy kivétellel: a Make you feel my love-ról többen is értetlenkedve nyilatkoztak, egyszerű vágyakozó balladát láttak benne, Dylantől szokatlanul egyszerű és direkt szóhasználattal. Mivel pedig ez a dal már a Dylan-lemez kiadása előtt megjelent Billy Joel előadásában, nem sokkal később pedig Garth Brooks is sikerre vitte, countrys stílusban adta elő Bonnie Raitt és Trisha Yearwood, felmerült az az elmélet is, hogy ez a szám kvázi „megrendelésre”, pusztán kereskedelmi célzattal készült. Ezt az elméletet pedig az Adele által beindított, az X-Factor és a Britain’s got talent által még magasabb csúcsokra hajtott új lendület tökéletesen igazolná.

Ha csak a szöveget nézzük, akár igazat is adhatnunk ennek az olvasatnak. De az én Dylan-képembe nehezen fér bele, hogy pusztán azért írjon egy „egyszerűbb” dalt, hogy sok pénzt kereshessen a jogdíjakból – meg hát a mai óriási sikert 15 évvel előre senki sem láthatta.

A kulcs, amiért jogosnak érzem felvenni a dalt a „Miről szól” rovatba ezúttal nem annyira magában a szövegben, hanem az előadásmódban rejlik, és talán még inkább abban, hogy ez is része egy dalgyűjteménynek, egy nagylemeznek, amelynek van egy konceptje. Lehet, hogy a Time out of mind többi dala között van olyan, amely jobban kifejezi ennek a konceptnek az egészét, de érzésem szerint a Make you feel my love is beletartozik. Dylan messze nem olyan szenvedélyesen, nem olyan „beleéléssel” énekli ezt a számot, mint modernkori követői, de jelen esetben ezzel nem kisebb, hanem nagyobb, komplexebb érzelmi töltetet ad a dalnak. Egy idősödő férfi szerelmi vallomása, „biztosítási ajánlata” ez egy fiatalabb nőnek.

Kétségtelen, hogy ez így, explicite nincs benne a dalban, legfeljebb egyes fordulatokból, illetve más, a szerelmes dalokra jellemző deklarációk hiányából lehet kiolvasni. A lemezen azonban fontos szerepet tölt be: a már fent említett átértékelése a szerelemnek, egy tanulságoktól terhes tapasztalatanyag birtokában sem szándékozik lemondani a narrátor a szerelemről, pozitívan áll hozzá a jövőhöz, de már nem a csillagokat akarja lehozni az égről, hanem nyugalmat és biztonságot akar adni – amihez azonban még mindig hajlandó elmenni a világ végéig. És valahogy neki el lehet hinni, hogy járt is már ott.

Maga a címválasztás is jelzi, hogy a Dylan által ebben a dalban megénekelt dal „más”. Nem az „I love you” valamilyen többé-kevésbé ötletes variációja: nem „énközpontú”, hanem „teközpontú”.

When the rain is blowing in your face
And the whole world is on your case
I could offer you a warm embrace
To make you feel my love

Amikor eső veri az arcodat, és az egész világ rád szállt, meleg ölelést kínálok neked, hogy éreztessem veled a szerelmemet.

When the evening shadows and the stars appear
And there is no one there to dry your tears
I could hold you for a million years
To make you feel my love

Amikor megjelennek az éjszakai árnyak és a csillagok, és nincs senki, aki felszárítaná a könnyeidet, én egy millió éven át tartanálak a karomban, hogy éreztessem veled a szerelmemet.

I know you haven't made your mind up yet
But I would never do you wrong
I've known it from the moment that we met
No doubt in my mind where you belong

Tudom, még nem döntötted el, de én sosem ártanék neked. Tudtam találkozásunk pillanatától kezdve, nincs bennem kétség arról, hogy hol a helyed.

I'd go hungry, I'd go black and blue
I'd go crawling down the avenue
No, there's nothing that I wouldn't do
To make you feel my love

Éheznék, sebeket vállalnék, végigkúsznék az utcán, nincs semmi, amit meg ne tennék, hogy éreztessem veled a szerelmemet.

The storms are raging on the rolling sea
And on the highway of regret
Though winds of change are throwing wild and free
You ain't seen nothing like me yet

Tombol a vihar a hullámzó tengeren és a megbánás országútján. Bár a változás szelei vadul és szabadul dobálóznak, nem láttál még olyat, mint én.

I could make you happy, make your dreams come true
Nothing that I wouldn't do
Go to the ends of the Earth for you
To make you feel my love

Boldoggá tudnálak tenni, valóra váltanám az álmaidat, nincs semmi, amit ne tennék meg. Elmennék miattad a világ végéig, hogy éreztessem veled a szerelmemet.

Dylan verziója itt meghallgatható: http://grooveshark.com/#!/search?q=Make+you+feel+my+love+Dylan

Adele előadásában, Jools Holland zongorakíséretével: