Mert egy átsörözött poznani estén megígértem Cs. Dániel és B. András képregényrajzolóknak, sort kerítek közös kedvencük, a Depeche Mode egyik számára is. Bár igazság szerint egy ideje már készültem is rá. A Miről szól? rovat a dalszövegek tartalmát, értelmét, értelmezését vizsgálja. Sokszor halljuk vagy értjük félre a szövegeket, gyakran nem vesszük a fáradságot, hogy belegondoljunk, mire is tapsolunk, csápolunk, ugrálunk önfeledten. A pontos dalszövegek ma már könnyen fellelhetők az interneten, de az sem mindig könnyíti meg a helyzetünket, ha minden elharapott vagy furcsán hangsúlyozott szótag meg van fejtve. A szöveg mondanivalójához nem egyszer maguk a szerzők adják meg a megoldókulcsot vagy cáfolják meg a közkeletű tévhiteket. A Personal Jesus azonban annyiban különleges eset, hogy nincs okunk kételkedni a szövegíró szavaiban, ám akárhányszor hallgatjuk vagy olvassuk újra, nem látjuk alátámasztottnak a magyarázatot.
Őszintén szólva nekem jobban tetszik Johnny Cash előadásában. Egyrészt maga a dalszöveg miatt (erről később), másrészt pedig mert Casht szeretem, a Depeche Mode pedig meglehetősen hidegen hagy. Ebben tulajdonképpen nincs is semmi meglepő, hiszen 1980-as indulásakor az együttest abba az irányzatba sorolták, amely a new wave-be, vagy új hullámba torkoló punkot követte. Találó a kifejezés (amelyet, mint nemrég megtudtam, inkább Franciaországban használnak manapság, Angliában a „post punk" dívik), amennyiben a szenvedélyes és politikus, alapvetően még mindig a blues alapú, gitárzenére épülő klasszikus rockból táplálkozó 77-esekkel szemben szintetizátorokat bőségesen használó, minimalista, szövegeikben távolságtartó zenéket játszottak az olyan fiatal bandák, mint a Human League, a Joy Division, a Cabaret Voltaire, de az első időkben a Simple Minds, a The Cure és a Depeche Mode is, csakúgy, mint a francia Marquis de Sade, Kas Product és Jacno, a német Kraftwerk nyomdokain lépkedve és saját útjukat keresve.
Bár ezek között is találtam pár kedvemre valót, ez a hullám lényegében elment mellettem, és bár volt három-négy Depeche Mode lemezem, mára már egyet sem tartottam meg. Érdemeik elismerése mellett. Lássuk először az ő eredeti verziójukat.
A dal írója, Martin Gore azt mondta, a szöveget Priscilla Presley „Elvis and Me” című könyve ihlette, amelyben a Király ex-neje arról beszél, hogy az ő számára Elvis volt maga az Isten. Gore ezt gondolta tovább, a betegesen egyoldalú kapcsolatokról írt. Furcsa, de a szövegben ez „nincs benne”, belemagyarázásnak tűnik, és nem csak azért, mert Elvis nincs megemlítve benne.
Sokkal inkább hasonlít a dal egy reklámszöveg kifigurázására. A „te saját, személyes” ezmegazodat számtalan reklám ígéri, a legkülönbözőbb területeken. Személyre szabható ma már minden, az útikönyvektől a befektetési vagy fogyási programmon át a kórházi szolgáltatások és persze az internetes honlapokig. A „te saját, személyes Jézusod” olyasmi, amit a főleg Amerikában szép summákat felhalmozó teleevangalisták árusítanak. Csak egy telefonhívásodba kerül, bennem bízhatsz, én hívőt csinálok belőled, tegyél próbára bátran.
Reach out and touch faith
Your own personal Jesus
Someone to hear your prayers
Someone who cares
Your own personal Jesus
Someone to hear your prayers
Someone who's there
Feeling's unknown and you're all alone
Flesh and bone by the telephone
Lift up the receiver
I'll make you a believer
Take second best
Put me to the test
Things on your chest
You need to confess
I will deliver
You know I'm a forgiver
Reach out and touch faith
Johnny Cash szerintem tökéletesen ráérzett erre a „rejtett” tartalomra. Ő, aki személyesen ismerte Elvist, hisz sokszor turnézott vele együtt, csak megtalálta volna dalban régi haverját...
