Vad, vadabb és vadász: limitált börzei újdonságok
2011. március 23. írta: Bayer Antal

Vad, vadabb és vadász: limitált börzei újdonságok

Mindig a hazai, szerzői kiadású kiadványokat várom a legjobban a rendezvényeken. Bármennyire is örülök annak, hogy megjelent egy új Batman, egy új Hellboy vagy a Polgárháború első része, vagy hogy bemutatkozott a Zsákutca és bátran visszatért Y, az utolsó férfi, ezek számomra nem igazán újdonságok. A magyar szerzőktől viszont vadonatúj dolgok jönnek, és persze az is fontos szerepet játszik a várakozásban, hogy legtöbbjüket személyesen ismerem, kíváncsian lesem, merre haladnak, mennyit fejlődtek, mivel rukkolnak elő. A vasárnapi börzén is az volt a legfontosabb, hogy szert tegyek Vadhajtásra, Fandom 1-re  és Fa*zzine 2-re. Elolvastam őket, az első betűtől az utolsóig.

Haladjunk cím szerinti sorrendben. A Vadhajtás egy roppant szimpatikus kezdeményezésnek, a blogszomszéd 5panels alkotócsoportnak az első kiadványa. A Tálosi András által indított, lapzártakor 8 főből álló, azóta pedig még tovább bővült csapat tagjai nemcsak, hogy közös erővel mutatják meg önmagukat, hanem közösen is hoztak létre egy történetet. Az eredeti ötletet eredeti módon is valósították meg, amennyiben mind a hét rajzoló készített egy-egy címlapot, így a börzelátogatók választhatták, hogy milyen borítóval kérik.

A Vadhajtásban tehát minden rokonszenves, és maguk a szerzők is szeretetre méltók, ám az eredmény legfőbb erénye az egyediség. Hét nagyon különböző stílusban dolgozó rajzolótól egységes képregényt eleve nem is várhattunk, és Spuri (vagyis Tálosi András) elismerésre méltó ügyességgel oldotta meg az átjárásokat a különböző világok között – így hát nem panaszként mondom, csak jelzem, hogy ez így, ebben a formában egyszer szórakoztató és figyelemre méltó, de következő alkalommal inkább olvasnék tőlük egy „klasszikusabb” összetételű antológiát.

A kerettörténetet tehát Spuri figurái, Bóni és Tim adják, akik több alkalommal is feltűnnek egy-egy oldal erejéig. Dramaturgiailag szerintem szerencsésebb lett volna, ha eleve velük nyit a füzet, hisz valahogy azt diktálná a logika, hogy oda térünk vissza, ahonnan elindultunk. Helyettük azonban Papp Imre Deveraux-ciklusának a fő alakjai vezetik fel a történetet (jut eszembe, a Deveraux 3-at elfelejtettem beszerezni, pedig az is most debütált, de majd bepótolom). Ez a „majdnem realista” stílus amolyan középutas a csapaton belül. A szokásos szintet hozza, három oldal kissé kevés belőle, és tényleg jobb lett volna a történet egy későbbi fázisában összefutni velük.

Karina MacGill következik, akire már csak azért is kíváncsiak voltunk, mert ő az egyetlen tudomásom szerint, akinek még nem jelent meg nyomtatásban munkája, helyes is, hogy ő kapta a legnagyobb összefüggő teret, hét oldalban. Az egyértelműen látszik, hogy ért a panelkezeléshez és a beállításokhoz. Személyes vélemény szerint a festett szürkék nem mutatnak valami jól digitális nyomtatásban, egy kicsivel határozottabb kihúzás erőteljesebb hatást ért volna el. A szöveg kicsit egyszerűre sikeredett, és a központozáson érdemes lett volna még egyszer átfutni, de világos, hogy itt a vizualitáson volt a nagyobb hangsúly. Az első oldalról nagyon hiányzik a szarvas lába – ha kifutóra terveznek egy képregényt, akkor az érjen is el a lap aljáig, ez így nem szépen lett megoldva (erről feltehetően nem a rajzoló tehát, hanem nem volt jól megbeszélve a kiadvány mérete). Az utolsó panelen viszont fájóan elnagyoltak a távoli alakok, ezt a képet jobb lett volna nagyobban megrajzolni és kicsinyítve visszahelyezni az oldalra. Mindezekkel együtt ígéretes új alkotóval ismerkedhettünk meg, akinek írhatna valaki egy jó kis akciódús sztorit.

Molnár Gáborral már átlépünk az groteszkebb, karikaturisztikusabb emberábrázolás világába. Első nyomtatott munkáját nekem volt szerencsém közölni a Nero Blanco Comix egy korábbi számában, és örömmel látom, hogy tartja a szintet, sőt, talán magabiztosabb is lett. Ahogy Karina epizódja, ez is megállna önmagában, még ha van is egy kis hiányérzete az embernek, talán plusz egy-két oldalban jobban érvényesült volna, az utolsó oldal kissé sietve zárja le a sztorit.

Pádár Ádámnak szintén a Nero Blanco Comixból (valamint saját kiadványából) ismerős Agarai következnek. Mindenképpen azt kell mondjam, hogy nagyon jót tett nekik a színezés, Pádi egyszerű rajzstílusából következően fekete-fehérben nagyok voltak az űrök, így szinte teljesen megszűnik a háttértelenségből fakadó hiányérzet. Ezt jó irány, és még lehet variálni a hátterek színeinek a hangulatokhoz való igazításával, egy kicsivel változatosabb plánozással, és néhány kiegészítő elemmel. Engem személy szerint nagyon zavar, hogy a többi képregénytől eltérően ez fekve került be a lapba, úgy gondolom, túlságosan is ragaszkodott a szerző a stripszerűséghez.

A legnagyobb mértékben Halmi Zsolt és Puskás Szabolcs rajzstílusa üt el a többiétől, amit még tétez a teljesen eltérő színezés. Ennek ellenére meglepően jól sikerült beépíteni ezt a kis kitérőt a történetbe, és ebben az esetben úgy érzem, a három oldalnyi bevillantása ennek a másik világnak éppen a megfelelő arány volt. Zsolttól a Mentalent 1-2 és az Ego 1 jelent meg eddig önálló füzetben.

Nem tagadom, hogy némileg elfogult vagyok (pozitív értelemben) Koska „Firka Comics” Zoltán iránt, ezért is választottam az általa készített címlappal díszelgő verziót. Az ő öt oldalának a dinamikáját érzem a legjobban eltaláltnak, jól van felosztva oldalakra a poén, remek a végén a bedurvulás. Sajnos, nála is jobb lett volna hanyagolni a szürkéket – vagy színezni kellett volna, vagy pedig a tőle megszokott vonalas rajzoknál maradni. (Elfogultságom magyarázata, hogy Koska Zoli már sokszor szerepelt az NBC-ben, és a készülő Papírmozi 4-ben is lesz képregénye. Engem ugyan nagyon rondának rajzol, no de az ember ne legyen telhetetlen.)

Végül pedig Spuri munkájáról. Már megdicsértem a kerettörténet összerakásáért, és külön kalapemelést érdemel, ahogy az egész projektet menedzselte. Bóni és Tim kikacsintgatásai a sztoriból, az utalások a készülő Charax képregényre éppen megfelelően vannak adagolva, és jó látni, hogy mennyire uralja már a karaktereit. A többiek figuráit is becsülettel megrajzolta, az Alien-utalás pedig különösen vicces volt. Nagyon örülnék, ha Spuri helyet követelne magának egy szélesebb olvasóközönségnek szóló kiadványban, heti folytatásokban. És feltétlenül színesben.

A 5panels lefoglalta magának a Vadhajtás címet, de amit a Fa*zzine második száma hozott, az az igazán vad. Felvidéki Miklós vagy másfél éve jelentkezett először saját szerkesztésű válogatásával, és rendesen bele is csapott vele a lecsóba. Az újabb eresztés is tartogat meglepetéseket, méghozzá nem mindig kellemeseket. A kiadvány trash jellege ugyan sok mindent megmagyaráz, és nem kétlem, hogy van, akinek bejönnek az olyan oldalak is, amelyek nálam nem értek célba, ám mégis úgy gondolom, hogy lehetne valamivel magasabb a léc grafikailag, és a sok vulgaritás egy idő után már inkább fárasztó, mint pukkasztó. Az aktuálpolitikai utalásokat biztos lesz, aki kifogásolja, engem nem különösebben zavarnak, legfeljebb feleslegesnek tartom őket.

Mivel a kiadvány túlnyomórészt 1-2 oldalas rögtönzésekből áll, nem mennék bele a részletes elemzésbe, és inkább csak arról beszélnék, amit kifejezetten jónak tartok. Először is a két címlap közül Lanczinger Mátyásét: remekül sikerült, még ha az, hogy kit ábrázol, csak a füzet elolvasása után esik is le az embernek, de akkor még nagyobbat üt. Rebekáról van szó, az Alföld védelmezőjéről, akit 6 oldalon mutat be apukája, Felvidéki Miklós. A történetet folytatásosnak ígéri, és nem bánom, ha ez be is következik, de voltaképpen ez már így is jó, ahogy van. Tetszik a direkt vázlatszerűnek hagyott rajz, jók a szörnyű túlzások. Egyetlen kifogásolható a műben a gépi beírás, amely nagyon elüt a grafikától, erre ki lehetett volna találni valamit. Különösen a címfeliratnál zavaró.

Tetszett még Juhász Márktól a Bűnmegelőzés ötlete, de a kidolgozás nem igazán. A Svindli remake-kel pont fordítva vagyok: ott a rajzokat tartom jónak, kíváncsi vagyok, mire képes még Jurik Kristóf. Lanczinger egyoldalasa, a Humorman megint csak ott van, ahol lennie kell: Mátyás már nem tud hibázni, remekül tálalja a blődséget. Ígéretes még a Hol vannak a lányok rajza, de ez egyelőre nem több ígéretnél – kéne valami történet is hozzá, hogy lássuk, mi lakozik Sebesvári Somában. Csepella Oliver Scooby Doo-paródiája a durva orbánozással-gyurcsányozással együtt is jól sikerült – volna, ha egy ügyesebb grafikus rajzolta volna. (Én még ennyire se tudok rajzolni, félreértés ne essék, de eszembe se jutna...) A raszterek moiréjéről persze nem tehet, erre a szerkesztőnek illene ügyelnie legközelebb.

Összességében örülök, hogy van Fa*zzine, és megint gazdagabb lettem pár élménnyel, de nagyon remélem, hogy Felvidéki Miklós ezt csak tombolásnak szánja...

A szelíden vadhajtók és az elvadult grafikusok után lássuk a jó képregényekre vadászók legújabb termékét, Magyarország harmadik (jelenleg azonban egyetlen) képregényes szaklapját, illetve fanzinját, hiszen maga a szerkesztő így határozza meg a kiadványt. A Fandom a szünetelő Panel és az átalakuló Buborékhámozó által hagyott űrbe nyomult be, valamivel szűkebbre szabott – vagy mondjuk inkább: célzottabb – tematikával.

Farkas Dávid már ismert szerzője a kepregeny.netnek, és pár írása a Buborékhámozóban is megjelent. Fő érdeklődési területei – mainstream amerikai képregények és manga – meghatározzák szerkesztői közelítését is. Az öt írásból négy a szuperhősös képregényekről, egy pedig egy ázsiairól szól. Szerzőtársai Pusztai Dániel (szintén ismerős a KN olvasói számára), valamint a soron következő kiadványát felvezető Harza Tamás.

Először pár kritikus szó magáról a kivitelezésről. Nem tartom jó ötletnek, hogy még a „konkurensekénél” is kisebbre vették a lap méretét, és szerintem túl vastagok az oldalak. A tördelés és a helyesírás hagy kívánnivalót maga után – bár előre jelezve van, hogy rajongói kiadványról van szó, a majdnem keménykötésű kivitelezéssel nincs összhangban a tartalom kezelése. Biztos vagyok benne, hogy akadna a rajongótársak között olyan önkéntes, aki kicsit megfazonírozná a lapot. A KN-en is megjegyeztem, hogy bár egy fanzinnál elfogadható egy ismert rajzoló képének a felhasználása, simán fel lehetett volna kérni egy fiatal magyar alkotót a címlap megalkotására.

Lássuk most a belsőt. Nem fogom beidézni a cikkek tartalmát, úgyhogy az alábbi megjegyzéseket inkább csak azok fogják tudni követni, akik olvasták. Az első cikk Neil Gaiman kétrészes Batman-lezárásáról szól. Jóllehet Pusztai Dániel elemzését helytállónak tartom Batman örökéletűségét illetően, úgy gondolom, hogy ennek a bizonyítására már régóta nem volt szükség, és a magam részéről kifejezetten csalódásként éltem meg, hogy Gaimantől csak ennyire futotta. Nem áll meg ugyanis a hasonlat a Superman „végét” leíró Alan Moore-művel, hiszen annak idején valóban amolyan új időszámítás kezdődött a DC-nél, és akkor indokolni lehetett egy ilyen történetet. A Batmannel mostanában történtek azonban inkább szenzációhajhászok, mint szenzációsak.

Harza Tamás Birds of Prey (Ragadozók) cikke inkább ismertető, mint bármi más, és ha tudjuk, hogy a képregény az ősszel jelenik meg a Kingpinnél, méghozzá éppen a cikkben méltatott Simone-Benes párostól, akkor teljesen érthetővé válik, hogy miért foglalkoztatta Tamást a téma. Ajánlónak, kedvcsinálónak nagyon jó, hasznosan forgathatják, akik még nem ismerik. Kritikaként annyit mondanék csupán, hogy a vizsgált időszakon kívüli részekkel kapcsolatban nem teljesen pontos a leírás.

Pusztai Dániel második cikkén, a Power Girl-ön némileg meglepődtem. Én ugyanis semmi olyat nem látok ebben a sorozatban, amitől klaviatúra-ragadási kényszert éreznék. Lehet, hogy újra el kéne olvasnom, de valószínűbb, hogy befolyásol a félkomoly Power Girl első manifesztációja a Justice League Europe című kiváló sorozatban, amit nehéz überelni. A Gray-Palmiotti írópárostól pedig eddig csak a Jonah Hex tetszett, de az nagyon.

A lap legambiciózusabb írását illő módon a szerkesztő, Farkas Dávid jegyzi, A kibontott történetvezetés címmel. Az érvelés logikusan van kifejtve, mégsem tudok vele minden tekintetben egyetérteni. Egyik kritikám az egész építménnyel kapcsolatban lényegében ugyanaz, mint amit Scott McCloudnál is hiányolok, ez pedig a francia képregény teljes kihagyása a képletből. Elhiszem, hogy a mangaszerű, elnyújtott elbeszélés sokak számára hatott az újdonság erejével, de egy elméleti írásban ki kellene tekinteni más irányokba is. A másik fontos megjegyzésem a „pénz szerepével” kapcsolatos. Leegyszerűsítő az a megközelítés, hogy manapság a pénz diktál, és ezért nincs sok esély a szerző által áhított változásra. Jelentem, mindig is a pénz diktált, csak most éppen mást diktál, mint korábban. Hogy a jövőben mit fog, azt egyelőre csak találgatni lehet. A comic book halálát már 35 évvel ezelőtt is vizionálták, Keith Giffen szerint 20 éve meg is halt, csak még nem vette észre – ahhoz képest azért még mindig elég jól tartja magát, csak hát egy alapvetően kommersz iparágnak mindig alkalmazkodnia kell a hullámverésekhez. Én a magam részéről inkább örülök annak, hogy az írók nagyobb mozgásteret kaptak, és ne feledjük, hogy a képregény legalább annyira látványosság, mint sztori – nem a buborékok és a leütések száma határozza meg kizárólag az olvasásélmény minőségét, de még csak a sebességét sem. A régi képregények egyszerűen csak azért jobbak, mert akkor még fiatalabb voltam. :)

A zárócikkről (365 szamuráj) nincs mit mondanom, mert nem ismerem a bemutatott képregényt – viszont felkeltette az érdeklődésemet iránta, egyelőre csak beleolvasás szinten. Majd rákeresek.

Kívánok még sok-sok Fandomot, bővülő terjedelemben és szerzőgárdával, hajrá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Spuri 2011.03.23. 23:04:23

Köszönjük a Vadhajtás kritikákat! :)
Az összekötések dramaturgiáját és az epizódok sorrendjét is rajtam lehet számon kérni, ahogy a kiadvány összeszerkesztését is - a látványvilágán viszont Zsolt dolgozott (a kifutó oldalak valóban kicsit profán megoldással kerültek a "külcsínhez" igazítva, de ha csak ez a legnagyobb baj, akkor nincs is nagy gond.:) Próba jellegű kiadvány lett, kicsit nekem is gyakorlás, hogy tudok-e egy konkrét mesét összehozni 6 különböző történetből. Hát így sikerült.

fdave 2011.03.24. 10:52:13

Én is köszönöm szépen, hogy írtál a Fandomról. :) A címlapról való eszmecserét már a Kneten sem értettem, de hogy tisztább legyen a kép: az az alkotó, akit felkértem (és aki mellett ki is tartottam-tartok), éppen külföldön tartózkodott, így hát maradt Moebius bácsi, így utólag pedig nem is bánom. :) A többiek majd reagálnak az őt érintő dolgokra, én csak a kibontott történetvezetésre reagálnék. A téma engem nagyon foglalkoztat, ha lesz folytatás, akkor valamilyen formában tovább is vinném, tovább is építeném ezt a dolgot. A francia képregények beemelésének hiánya sem feltétlenül gond szerintem, mert azok hatása a 'decompressed storytelling'-re (szerintem) elhanyagolható. No de az sem az én hibám, hogy fansziát nem tudok olvasni: tessék még több Largót, XIII-at, Corto Maltese és Sörmesterek albumot kiadni. :)
Még egyszer köszi, hogy írtál róla. ;)

Bayer Antal · http://neroblanco.blog.hu 2011.03.24. 10:59:37

@fdave: Nos, hát azt hiszem, nekem magával a "decompressed storytelling"-nek a fogalmával vannak némi gondjaim, mert úgy gondolom, hogy egy történetnek pont olyan hosszúnak kell lennie, amilyen hosszúnak kell lennie. :) Ha nem olyan hosszú (hanem akár rövidebb, akár hosszabb), akkor az hiba. Nem baj, persze, és lehet élvezni is, csak elemzői szemmel vesz észre az ember dolgokat. Egyébként meg nem feltétlenül a felsorolt címekből látnád meg, hogy miket csináltak már meg réges régen a franciák (Corto kivételével, ami ugyan olasz, de idepasszol).

Archnihil 2011.07.10. 11:16:34

Köszönöm szépen az észrevételeket! :) Az engem érintő dologból egy valami érdekelne, mégpedig, hogy az említett Justice League Europe sorozatból melyik számokat ajánlod figyelembe, és mi az, ami megfogott Téged benne? (Különös tekintettel a Power Girlös részekre :))

Bayer Antal · http://neroblanco.blog.hu 2011.07.10. 11:37:14

@Archnihil: Huh, hát ezt most így fejből nem fogom tudni megmondani, utánanézni pedig nincs időm. Talán az első 20-30 része a sorozatnak? Ami megfogott benne, az Giffen humora, ahogy a karakterek interakcióit kezeli. Power Girl nála egy harcos feminista és jogvédő, amit rendesen eltúloz, ahogy a többi szereplő tulajdonságait is.

Archnihil 2011.07.10. 11:46:43

@NeroBlanco: Értem, akkor majd jól utánanézek, a sorozat elejétől kezdve! :) Köszönöm szépen a választ! :D

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu