Star Trek-képregények, 1. rész
2011. március 10. írta: Bayer Antal

Star Trek-képregények, 1. rész

Az egyik legsikeresebb televíziós franchise oly sokszor szerepelt képregényen, hogy szinte már úgy vélhetnénk, ez volt az eredeti megjelenési formája. Pedig nem. Sőt, az első TV-sorozat (avagy TOS, The Original Series) első sugárzásával párhuzamosan csak néhány rész jelent meg, egészen pontosan négy füzetnyi, a Gold Key kiadásában. Később rendesen belehúztak.

Az 1960-as évek egyik legfőbb irányvonala a sikeres tévésorozatok képregényes adaptálása volt. Az esetek túlnyomó többségében nem a tévés epizódokat dolgozták át képregényes formában, hanem a figurák felhasználásával teljesen új történeteket készítettek, többnyire úgy, hogy a rajzolt figurák az őket alakító szereplők arcvonásait követték. De a kapcsolat ennél nem is nagyon ment tovább, az írók szabad kezet kaptak, bár persze a lényeges elemeket nem bolygathatták meg.

Ez a sajátos műfaj sokáig kincsesbányának bizonyult, ám az évtized második felében már óvatosabban közelített hozzá két fő kiaknázója, a Gold Key és a Dell. Persze, hogy a Star Trek sem úszhatta meg az adaptálást, de csak az 1966-ban induló első évad lezárása után, 1967 júliusi dátummal jelent meg az első Star Trek-képregény – minden különösebb feltünés nélkül. Olyannyira, hogy a második számra nyolc, a harmadikra újabb kilenc hónapot kellett várni, míg a negyedik megjelenése a TV-sorozat 1969 júniusában bekövetkezett lezárásával esett egybe.

Pár mondat erejéig térjünk ki itt a TV-sorozat sorsára. Noha az NBC nem volt megelégedve a nézettségi adatokkal, és ezért előbb egy kifejezetten rossz időponta száműzte, majd le is állította, valójában már ekkor kialakult a Star Trek rajongótábora – amit aztán a nézettség korszerűbb, pontosabb mérésével ki is mutattak. Bár a sorozat ennek ellenére sem indult újra, hamarosan az ismétlések nagy kedvence lett, és az 1970-es években már igen komoly franchise-nak számított, ez vezetett aztán az első mozifilm elkészítéséhez is.

A Gold Key-nél is felfigyelhettek arra, hogy nem is olyan veszett ügy ez a sorozat, sőt, kihasználták a lehetőséget, hiszen a képregényben eredeti történeteket közölhettek, amelyek némileg kielégítették a „trekkie”-k újdonság-vágyát. Bár 1969-ben már csak még 3, 1970-ben pedig csak 1 epizód jelent meg, a következő évben már 4 (ami igencsak szokatlan volt egy „leállt” TV-sorozathoz kapcsolódó comic book esetében), és a megjelenések fokozatos sűrítésével 1975-re már „majdnem” havilap lett belőle, évi 9 számmal. A lendületet a készülő mozifilm bejelentése törte meg: a jogtulajdonos nagy pénzt szimatolva az akkor már erősen hanyatlóban lévő Gold Key-től elvette a licencet és átadta a Marvelnek.

Pár érdekesség erről az első, összesen 61 számot megért Star Trek-sorozatról:

A jogtulajdonosok eleinte különleges korlátozásnak vetették alá a képregényt, amelyek közül a legfurább az volt, hogy nem volt szabad panelenként 25 szónál többet használniuk az íróknak. Ennél is furább, hogy a képi megjelenítésben nem voltak ennyire szigorúak: a sorozat első rajzolói soha nem láttak egyetlen epizódot sem, csak fényképekről dolgoztak, aminek következtében igen gyakran eltévesztették az uniformisok jellegzetes színeit. Mi több, az űrhajókat is leginkább csak kitalálták, nem sok közük volt a televízióban láthatókhoz.

Az első rajzoló neve Nevio Zecarra volt, ám ő csak két számot készített (fotók alapján). A helyét a Gold Key egyik veteránja, a szintén olasz Alberto Giolitti vette át. Ő ugyan éveken át dolgozott Amerikában, de addigra már visszatért a hazájába, ahol nem is volt sok esélye látni a tévésorozatot. Ennek ellenére meg lehettek vele elégedve, hiszen csak a 38. számtól kapott új rajzolót a Star Trek, Alden McWilliams személyében, aki aztán végig maradt is. Noha a címlapokon többnyire a tévésorozat szereplői voltak láthatók, azon a néhány füzeten, amelyen nem, a kiváló George Wilson fantasztikus festett borítói sokat dobtak az összképen (ez számos más Gold Key-sorozatra is érvényes állítás).

Az első részek írói nem ismeretesek, illetve valószínűnek tartják a források, hogy Dick Woodnak tulajdoníthatók. Annyi mindenesetre biztos, hogy a 9-16. részt a nem egy Marvel- és DC-sorozatot is jegyző Len Wein írta, a legtöbbet pedig George Kashdan. A birtokomban levő 55. szám az egyike annak a négynek, amelyen az ugyancsak veterán DC-író, Arnold Drake – Deadman és a Doom Patrol megalkotója – neve tűnik fel. Nem éppen az alaposságra utal, hogy az egyik szereplő (Scott) nevét elírták a borítón...

Hála egy elkötelezett rajongónak, a teljes sorozat ismertetése és részletei megtekinthetők ezen a honlapon.

süti beállítások módosítása