A szombati (november 13) II. Szegedi Képregényfesztivál ismét remekül sikerült, és a jó hangulaton és a találkozási lehetőségeken kívül kiváló alkalmat biztosított több új kötet és füzet bemutatkozására. Szuperhősök, magyar klasszikus és újdonság, finn ökothriller, Stephen King és adaptációözön Indiából.
Az októberi börze-MondoCon párosra sem lehetett panaszkodni, és nyakunkon az évvégi nagy vásár, amely idén egyben Hungarocomix és Animekarácsony is, ráadásul a fantasy és a számítógépes játékok világával kiegészülve. Szeged jó apropót szolgált a megjelenésre azoknak, akik lekésték az előbbit, vagy semmiképp sem akartak lemaradni az utóbbiról, illetve a könyvesboltok karácsonyi beszállítási határidejéről.
De kezdjük a sorolást azokkal a kiadványokkal, amelyek kifejezetten erre a rendezvényre készültek, hiszen magyar alkotók műveiről van szó, akik mind jelen is voltak, hogy dedikálhassák képregényeiket.
Feltétlenül az első helyre kívánkozik a 80-at nemrég betöltött Rusz Lívia, aki a fesztivál díszvendége is volt, amit egy exkluzív kiállítás is hangsúlyozott. Hosszú idő után először jelent meg tőle képregény, méghozzá nem is akármilyen: az 1960-as és 1970-es években az erdélyi Napsugár és Jóbarátok című gyereklapokban futott sorozatait gyűjtötte össze Csipike és a többiek címen Kiss Ferenc szerkesztő és Kertész Sándor kiadó. A sokak által kedvelt óriástörpe történetén kívül többek közt egy Kétévi vakáció-feldolgozás és egy igazi román hős, Dan Buzdugan kalandjai teszik igazán színesség a képet és bizonyítják a kolozsvári születésű művésznő sokoldalúságát. Sajnos, az óvatos kiadó csak igen alacsony példányszámban jelentette meg a szép kötetet, ám remélhetőleg a Hungarocomixra előrukkol egy újabb nyomással.
Még mindig Rusz Lívia: tavaly jelent meg Romániában Dodo Niţă és Kiss Ferenc monográfiája, most ennek a magyar kiadását is kézbe vehetjük, kiadója szintén a Kertész vezette OZ-Print Kft. Örömteli, hogy így év végére beindul a szakirodalom is. Ide sorolható a kiadó harmadik szegedi újdonsága, amely egyszerűen a Fujkin címet viseli. Amolyan art book-nak tekinthető ez a Fujkin István, vajdasági születésű, évtizednyi magyarországi pályafutás után Kanadába áttelepült grafikus életművének több vetületét is bemutató szép kötet. Az ugyancsak alacsony példányszám mellett szépséghibaként róható fel, hogy a keménytáblás kivitel nem sikerült valami jól, a gerinc sérülékeny, a címlap könnyen karcolódik, és a manufakturális előállítás következtében komoly eltérések vannak az egyes példányok borítóinak a színei között. Ezzel együtt igazán hiánypótló kiadvány.
Immár klasszikusnak számító rajzolóink mellett fiatal, helyi kötődésű alkotók is megmutathatták magukat a szegedi fesztiválon. Kuczora Zsolt Hidegbéke című, eredetileg egy steampunk pályázatra szánt 24 oldalas füzetét a Nero Blanco Comix jelentette meg, és az első visszajelzések pozitívak. Régóta dédelgetett projektjéből készített fekete-fehér verziót és nyomtatott ki mintegy húsz példányt a Torjai-Vadas páros: a Hunyadi kódex számos érdekes grafikai megoldása előrevetíti, hogy lehet valamikor komolyabb kiadványa is a szerzőknek – ám egyelőre még a kiadókeresés fázisában tartanak, ami Magyarországon nem éppen könnyű feladat.
Lépjünk tovább egyet: európai képregény, sajnos, nem túl gyakran jelenik meg nálunk, ám ezúttal egy különlegességgel kedveskedett a meglepetésekkel rendszeresen szolgáló Nyitott Könyvműhely. A finn szerzők által készített Elsodort világok talán az év legszebb címlapjával büszkélkedhet, és bár a belső rajzok kissé egyenetlenek, a francia-belga iskola kedvelőinek ínyére lehet, ha már „igazi” francia képregényhez ritkán jutnak. A történet környezettudatos sci-fi, sok-sok tanulsággal, helyenként vontatott előadásmódban, ám az akciójelenetek látványos kidolgozása kárpótolja az olvasót. Nem állítom, hogy felvenné a versenyt a XIII-mal vagy a Largo Winch-csel, de becsüljük meg, amink van, és az sem utolsó szempont, hogy a szerző a hétköznapi életünket valóban fenyegető problémákon mereng el – talán fontosabb ilyesmit kézbe venni, mint egy újabb vámpíros vagy zombis sztorit.
Nem mintha utóbbiakkal bármi baj lenne, a szuperhősökről nem is beszélve – kell egy kis agymosó kikapcsolódás is időnként. Erről ezúttal legjobban a Kingpin kiadó újdonsága, a(z új) Marvel Extra első száma gondoskodik.
Az első Marvel Extra dán példára indult még a Semicnél, abból a felismerésből kiindulva, hogy számos figurának saját sorozatot indítani kockázatos lenne, ám annyi a jó sztori, hogy érdemes antológiaszerűen válogatni belőlük. Így ismerhette meg a magyar olvasó a Bosszú Angyalait, Vasembert, Fenegyereket és a Fantasztikus Négyest. Amikor azonban kezdett lanyhulni a szuperhősök iránti igény, a szerkesztő igyekezett a különböző címeken átívelő „crossover” sztorikkal azonos szintre hozni az eladásokat, ami az eredeti elképzelésnek némileg ellentmondott, hiszen így megint csak Pókember és az X-Men jutott további lehetőséghez.
A Kingpin óvatos duhajként szintén nem mond le a legnépszerűbb Marvel-karakter szerepeltetéséről. Az első (klasszikus) történetben egyedül, egy másikban a Fáklyával közösen villog Pókember, sőt, a Deadpool-sztori is az ő kalandjainak a paródiája. A kötetet egy szokatlan Hulk-történet egészíti ki, aki a Télapóval kerül konfliktusba. Kifejezetten könnyed, mókás kalandokkal nyit hát a Marvel Extra új folyama, amelynek legalább annyi kötetet kívánunk, mint ahány füzetet megért az első.
Nem tartozik az újabban elszaporodó komor és helyenként vérben gazdag kötetek közé a Képes Kiadó újdonsága sem. A „rajzfilmes” Igazság Ligája kalandjainak második kötete ismét a fiatalabb olvasókhoz szól, és különlegessége, hogy az egyik történet szerzője maga a modern comics főteoretikusa, Scott McCloud.
Még mindig humor: menetrendszerűen érkezett meg a roppant népszerű Kázmér és Huba összkiadás nyolcadik kötete, az Annyi a tennivaló. Mit mondjak róla? Mindegyik rész zseniális, és csak ajánlani tudom a beszerzését. A magam részéről maradok az eredetiknél, mert jobban szeretem angolul olvasni, ami angolul íródott, de Nikowitz Nóra fordítása igazán jól sikerült.
A felvezetésben beharangozott adaptációk felé haladva jön szembe a Setét Torony-ciklus második kötete. Ezek a képregények nem igazán feldolgozások, hiszen nem a Stephen King-regények átiratai, hanem azokhoz kapcsolódó új történetek, Peter David tollából (aki a Marvel Extra Hulk-sztoriját is írta). Töredelmesen bevallom, hogy bár Jae Lee rajzait általában kedvelem, Stephen King világa annyira távol áll tőlem, hogy csak a belelapozásig jutottam. De mivel az írónak sok a rajongója idehaza, biztos sikeres lesz ez is.
Valóságos adaptációs dömpingnek is tanúi lehettünk az elmúlt pár hónapban. Többségünkben most vehettük először kézbe a Ventus Libro ambiciózus sorozatának, a Klasszikusok képregényben első két darabját. Nos, az eredmény finoman szólva is vegyes. A külcsín meghaladta várakozásunkat, és az ár-érték aránnyal sincs semmi gond, sőt – 1290 forintért 72 színes oldal, ráadásul gerinces, könyvespolcra tehető minőségben, ennél jobb ajánlatot aligha kapunk manapság. Ám maguk a képregények nem sikerültek valami jól, amiről persze nem a magyar kiadó tehet, hanem a sorozat eredeti gazdája, az indiai Campfire Books.
A Robinson Crusoe rajzolója az indiai Naresh Kumar, akinek a nevével – ha sokáig folytatódik a sorozat – még biztosan találkozunk. Sajnos, hiába realista a grafika, ha nincs benne valami egyedi vonzerő, és a színezés kicsit túl gazdagra sikerült. A főbűnös azonban nem az illusztrátor, hanem az adaptátor, illetve még inkább maga a formátum: lényegében ugyanazt a problémának a megoldására képtelen, mint a klasszikus magyar adaptációk többsége, hiszen egy teljes regény élményének a visszaadása a képregény saját eszközeivel (vagyis a hosszú narrációk kiváltásával) jóval nagyobb terjedelmet igényelne. Bár igyekszik sok mindent párbeszédesíteni, beleesik a redundancia hibájába is, sokszor szó szerint azt látjuk a képen, ami oda van írva mellé – márpedig ez az illusztrált regény eszköze, nem a képregényé.
Ugyancsak indiai illetőségű az Alice Csodaországban rajzolója, Rajesh Nagulakonda. Érdekes a véletlen egybeesés, hiszen a Fumaxnál pár hete jelent meg ennek a műnek a manga-adaptációja is, érdemes összehasonlítani a közelítéseket. Sajnos, a Campfire szerzői itt is a narrációs szövegben bővelkedő megoldást választották, ami nem ad hozzá semmit az eredeti műhöz. Mi több, a grafikában éppen a kicsit realistának ábrázolt Alice figurája sikerült a legkevésbé, így hát hiába vannak egész ötletesen (ha nem is eredetien) megrajzolva a mellékszereplők, ha nem tudjuk megkedvelni magát a hősnőt, annyira ritkán mutatja szerethetőnek az arcát. A színezéssel is hasonló a gond, mint a másik kötettel: túl élénk, túl sok az effekt, egy hagyományosabb megoldás jobb lett volna.
Ezzel együtt soha rosszabbat, és hosszú életet kívánok a sorozatnak, hiszen kiegészíti a palettát. Legfeljebb azon lehet bosszankodni, hogy miért szorulunk importra ebből a fajta képregényből, hiszen bőven lenne magyar alkotó, aki ennél magasabb színvonalat tudna hozni – persze, új képregényt rajzoltatni egy nagyságrenddel többe kerül, mint egy készet megvásárolni, pláne egy kevésbé drága helyről. Mindenesetre nekem nem ez a kedvenc irányzatom, és némi aggodalommal tölt el, hogy a magyar képregényszcénára idén beiratkozó kiadók közül kettő is erre indult. Optimizmusukat nem tartom megalapozottnak, de volt már olyan, hogy tévedtem. Remélem, ha mégis bejön a számításuk, idővel nyitni fognak az eredetileg is képregénynek szánt művek felé.
