A magyar képregény fejlődéséből sajnálatos módon kimaradt az a szakasz, amely nyugaton minden valamennyire is ismert történelmi figurából és legendás alakból képregényhőst fabrikált. Pedig bőven akad Kelet-Európában is olyan híresség, akinek a története megérdemelte volna az átköltést kalandos sztorivá.

A francia Pilote című újság 1970 őszén megjelent 556. számában találtam rá erre a gyöngyszemre. Az ifjúsági kiadványokról szóló törvény értelmében a többek között Astérix és Obélix valamint Blueberry hadnagy folytatásos kalandjait is prezentáló lapnak 50 százalékban kötelező volt a képregényen kívül más tartalmat is közölnie. Ezt a szabályt számtalan trükkel próbálták kijátszani. Az egyik ilyen volt az ismeretterjesztő célzatú Pilotorama című rovat, amelynek részét képezte egy-egy történelmi esemény képaláírásos bemutatása – ezeket nem képregénynek, hanem illusztrált szövegeknek tekintették.

Ebben a számban a téma a Duna volt, amely alcíme szerint nyolc európai országot köt össze egymással. Az egyes országok lakóinak pár soros ismertető jutott, a lap közepén volt egy többé-kevésbé pontos, színes elemekkel illusztrált térkép, végül pedig a régió jellemző hősének tekintett Toldi Miklós históriája.

A klasszikus magyar képregények forgatókönyvírói elbújhatnak a Lucien François névre hallgató szerző mellett, akinek sikerült négy oldalban, 21 képben összefoglalnia a Toldi, a Toldi szerelme és a Toldi estéje történéseit, mert hogy a forrás nem volt más, mint Arany János trilógiája. A rajzoló, bizonyos Pierre Legoff a körülményekhez képest tisztességes munkát végzett: gondolta, a középkor ugyanolyan lehetett mindenhol, hát lemásolta Funcken, Nortier, Cuvelier, Craenhals vagy valamelyik másik történelmi képregényekre specializálódott rajzoló néhány beállítását, beszúrt pár pusztát idéző hátteret, és már készen is álltak a tablóképek, jöhettek alájuk a helyenként modernkedő és jópofizó szövegek.

Ideje lenne már megcsinálni a Toldi Miklós újabb kalandjait…