Buborékhámozás: Michel Vaillant
2009. december 12. írta: Bayer Antal

Buborékhámozás: Michel Vaillant

A legelső buborékhámozás, avagy képregényelemzés a Panel 2. számába készült. Tárgya Jean Graton Michel Vaillant című képregényének az egyik oldala.

Graton a klasszikus francia képregény kiemelkedő alakja. Legismertebb sorozata, a Michel Vaillant, az autóversenyzés világában játszódik. A kiválasztott oldal a 12. epizódból, az 1965-ben megjelent Les Chevaliers de Königsfeld című részből származik.

MV31.jpg

A sztori röviden: a Nürburgringen tartandó Német Nagydíjra készülő versenyzők egy részét meghívja egy vendégségbe egy közeli kastély tulajdonosa. Az éjszakát is ott töltik, ám reggelre az egyikük nyomtalanul eltűnik. Aztán edzés közben egy másik is. Majd egy harmadik is. Michel Vaillant és amerikai barátja, Steve Warson a keresésükre indul. A kastély pincéjében titkos bejáratot fedeznek fel.

Az oldalkompozíció klasszikus négyzetekből áll össze, a négy sorban három oszlop alapsémát variálja. Érdekes finomsága, hogy a jobb szélső oszlop jóval szélesebb, mint a másik kettő. A bal szélen a két függőleges panel mintegy margót képez: az ellentétes irányú lépcsőzés dramaturgiailag kettéosztja az oldalt, grafikailag pedig az olvasás irányára merőleges átkötést teremt a két kép között. A figurák mozgását kíséri a fényes pontok elhelyezkedése is. Noha színes képregényről van szó (megjegyzés: a Panel fekete-fehér, ezért az illusztráció is szürke képként jelent meg), ez az oldal eredetiben is nagyon szürke, csak Steve szőke haja és az utolsó kocka piros narrációs szövege töri meg a fény-árnyék hatást.

Képről képre:

1. kép. Michel és Steve elindul felfelé. A perspektíva miatt úgy látjuk, egyre szűkül a valójában egyenletes szélességű lépcső, a zseblámpa fénycsóváján kívül eső lépcsőfokok alig látszanak. Még talán azzal lehetett volna fokozni az ismeretlenbe vezető út élményét, hogy az utolsó lépcsők már teljesen sötétek.

2. kép. A kanyarban látjuk érkezni a két férfit, és mi már észlelhetjük azt is, amit ők nem: zsákutcához érkeznek. Az első két kép szövegnélkülisége jól fokozza a feszültséget.

3. kép. A falhoz érve Michel megtöri a csendet. Megállapítják, hogy nincs tovább, és hogy rejtett nyitószerkezet sem látható. Szinte nyugodt, kissé érthetetlenül passzív reakciójuknak az oldal alján lesz az ellenpontozása.

4. kép. A visszaindulást előkészítő panelen Michel lenéz a lépcső irányába, Steve-vel nem nagyon tudott itt mit kezdeni a rajzoló, a semmibe bámul, elnéz Michel mellett.

5. kép. Michel és Steve elindul lefelé. Ugyanaz a kép, mint az első, csak a másik irányba haladnak a figurák. A fények és az árnyékok szinte tükrözik a fölöttük levőt. Jó, hogy itt sincs párbeszéd, még ha dramaturgialag el is lehetne ide képzelni például egy kis zsörtölődést.

6. kép. Itt van az a bizonyos zsörtölődés – Steve attól tart, hogy nem fognak visszatalálni. Michel megnyugtatja, hogy csak egyetlen kijárat van. A sötét falak közt beszűkülő folyosó már sejtetni engedi, hogy nem várt fordulat következik.

7. kép. Gyönyörűen válaszol az előző képre a két meghökkent arc, a hangos felkiáltás. Míg az előbb hátulról és messziről láttuk hőseinket haladni egy talán nem is olyan biztos cél felé, most szemből, közelről fényképezve olvasható ki a beállásukból, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Az eddig is szűk folyosó már szinte megfojtja őket.

8. kép. A felkiáltójel-kérdőjel páros tipikus képregényes eszköz, ebben a helyzetben már eléggé közhelyesnek is tűnik – a befalazott kijárattal szembesülő fiataloknak ezerféle verbális reakciójuk is lehetne. De jólneveltségük és a kiadvány ifjúsági jellege nem teszi lehetővé, hogy más szimbólumokkal fejezzék ki érzéseiket.

9. kép. A 3. kép ellenpontjaként a két férfi teljes erővel ráveti magát a kőfalra. Míg odafent higgadtan nyugtázták, hogy nem jutnak tovább előre, idelent már fele se tréfa a dolognak, muszáj kiszabadulniuk. Az oldal egyetlen narratív szövege tovább fokozza a nekikeseredettségüket. Ez kompromisszumak látszik, sőt, talán szükségtelen is – lehet, hogy a rajzoló attól tartott, a mozgás ábrázolásából nem derül ki egyértelműen a szereplők lelki állapota? Pedig a megoldás tökéletesen sikerült, nem kell Michel és Steve arcát látnunk, nem kell őket hallanunk ahhoz, hogy tudjuk, mennyire eltökélten igyekeznek kiszabadulni a csapdából.

Érdemes még megjegyezni a tipográfiai finomságot is: a szöveg utolsó sorai egyre nagyobb betűkkel vannak írva, ez is fokozza a feszültséget.

A kompromisszumos megoldás valódi magyarázata a képregény eredeti megjelenéséből fakad: heti két oldalas folytatásokban közölték annak idején a Tintin című hetilapban, és ez éppen egy második oldal, amelynek az utolsó kockájába kötelező egy roppant izgalmas helyzetet bemutatni, hisz ettől veszi majd meg az olvasó a következő héten is...

süti beállítások módosítása